Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A NATO Ciszjordániában?

Szöveg: radio.hu/honvedelem.hu |  2008. november 24. 9:38

NATO-erőket szeretne Ciszjordániába Barack Obama megválasztott elnök leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, James Jones tábornok. Lapértesülések szerint az izraeli hadsereg helyett akarja az észak-atlanti szövetség jelenlétét, és egyúttal ellenzi azt is, hogy Izrael kiterjedt biztonsági ellenőrzést tarthasson fenn a palesztin területeken a palesztin állam megalakulása után.

Jones tábornok egyébként kiválóan ismeri a közel-keleti helyzetet, s ezen belül is a palesztin-izraeli konfliktus részleteit – tájékoztatott a Magyar Rádió tudósítója. Tavaly ugyanis Condoleezza Rice külügyminiszter különmegbízottjaként tevékenykedett a palesztin-izraeli biztonságpolitikai kérdések egyeztetésében, tisztázásában. Õt bízták meg a két fél közötti biztonságpolitikai megállapodások formába öntésével.

A tábornok várhatóan nagyon fontos szerepet játszik majd az Obama-adminisztrációban, egyes információk szerint akár olyan befolyásos is lehet, mint annak idején Henry Kissinger volt, nemzetbiztonsági tanácsadóként, Nixon elnök mellett.