Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A német hadsereg kiterjesztette reptéri mentőakcióját Kabul városára

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. augusztus 24. 17:49

A kabuli nemzetközi repülőtér mellett az afgán főváros lakónegyedeiben is folytatja embermentő műveletét a német hadsereg (Bundeswehr) - jelentették be augusztus 23-án, hétfőn Berlinben.

Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter elmondta, hogy szinte lehetetlen eljutni a repülőtérre a tálibok uralma alá került Afganisztán fővárosában. Ezért „ki kell hozni az embereket” a reptérre, és a Bundeswehr katonái így is tesznek - mondta a miniszter a Bild című lap televíziójának, a Bild TV-nek. A lap szerint a Bundeswehr különleges bevetési egységének (Kommando Spezialkräfte - KSK) egy alakulata kivitte egy német család három tagját a városból a reptérre. A katonák és a kimentett németek - egy 19 éves müncheni lány az öccsével és az édesanyjával - járművek nélkül, gyalog tették meg az utat. Az akciót egy óra alatt hajtották végre.

Annegret Kramp-Karrenbauer a Bild TV-nek nyilatkozva nem erősítette meg a KSK titkos akciójáról szóló értesülést, de nem is cáfolta. Hangsúlyozta, hogy a KSK és a gyorsreagálású hadtest (DSK) ejtőernyős vadász alakulatai, az egészségügyi egységek és a légierő (Luftwaffe) szállítógépein dolgozó katonák mind remek munkát végeznek.

A Bundeswehr egy hete indított műveletet a Kabulban rekedt németek, valamint a hadsereg, a segélyszervezetek és más német szervezetek afgán segítőinek és családjuknak az evakuálására. Tízezer embert akarnak kijuttatni az országból. Az első héten háromezret mentettek ki az Afganisztánnal szomszédos Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe. Onnan charterjáratokkal szállítják tovább az embereket Németországba.

A Bundeswehr a szövetségi parlament (Bundestag) ellenőrzése alá tartozik, műveleteihez parlamenti felhatalmazás szükséges. Az afganisztáni mentőakció engedélyezésére a nemzetközi közösség által nem várt gyorsaságú tálib hatalomátvétel miatt nem volt idő, ezért a Bundestag utólag ad felhatalmazást a küldetésre. A rendkívüli parlamenti ülést szerdán tartják. A kormány előterjesztését Angela Merkel kancellár ismerteti. A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 600 katonát mozgósíthat a művelethez, amelyet legkésőbb szeptember végéig be kell fejezni.