Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A parlament előtt a magyar-török katonai keretmegállapodás

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Vargha Tamás Facebook-oldala |  2023. március 28. 14:20

Az Országgyűlés március 28-ai, keddi ülésnapján elkezdte a magyar-török katonai keretmegállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat vitáját.

PAT parlament

A Magyarország és a Törökország közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes azt mondta: a török fél 2020 novemberében kereste meg Magyarországot új keretmegállapodás megkötése céljából, ami felváltaná az 1995-ös hasonló egyezményt. Elmondta, a magyar kormány keleti nyitás politikájával összhangban folytatja Törökországgal a védelmi ipari együttműködést, amely megfelelő alapot biztosít a katonai kapcsolatok további fejlesztéséhez. Ezen fejlesztések kiemelt programjai a közös kiképzések és gyakorlatok, valamint az információ- és tapasztalatcserék lehetősége teszi indokolttá az általános keretmegállapodás megkötését – magyarázta.

Vargha Tamás hozzátette: Törökország fontos szövetséges a terrorizmus elleni fellépésben és alapvető szerepe van a régió, valamint az európai biztonság szavatolásában, Európa migráció elleni védelmében.