Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A PRT lánglovagjai

Szöveg: Turzai Zsolt |  2010. május 25. 10:51

Május 4-én Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napján köszöntötték az MH PRT tűzoltóit Pol-e-Khomriban. Ahogy az áprilisi komplex táborvédelmi begyakorlás részeként megtartott tűzriadó alkalmával, úgy a május első hetében végrehajtott tűzoltó gyakorlat során is embert próbáló feladatokat kellett tűzoltóinknak megoldani.

A feladat vétele után a tűzoltóraj döntést hozott, majd felderítette és kimentette a sérülteket, eloltotta lángokat. Rendkívüli teljesítmény volt, hiszen, mint a helikopterek érkezésének biztosításakor a tűzoltó-felszerelés most is kiegészült a repeszálló mellénnyel.

A helyszínátvizsgálástól a mentésen át az oltásig, a gyakorlat minden fázisában motivált, feladatukat ismerő lánglovagok tették a dolgukat.

1595902260

A gyakorlatot tervező Patyi György őrnagy, az MH PRT tűz-, munka- és környezetvédelemért felelős főtisztje nagy hangsúlyt fektetett a szimulált helyzetek beállításakor arra, hogy a különböző feladatok során a raj tagjai legyenek képesek eredményesen menteni személyeket, anyagi javakat, és megfékezni a lángokat.

A feladatok végeztével gyakorlat résztvevői Patyi őrnagy vezetésével közösen értékelték a teljesítményt. Bár a nap folyamán szükségük volt minden tudásukra és erejükre, a felkészült katonákon nem fogott ki a tervezői „ravaszság", minden szituációt magabiztosan, pontosan oldottak meg.

Ez alkalomból köszöntjük mi is Szent Flórián „fiait", egyúttal gratulálunk munkájukhoz!

1595902260
1595902260