Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A reklámtollak ideje lejárt”

Változó körülmények – változó toborzás

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: archív felvételek |  2020. december 1. 7:17

Könnyebb manapság a toborzók dolga, mint régebben, vallja Soós Gyula őrnagy, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának parancsnoka, aki szerint a közelmúlt jelentős honvédelmi fejlesztései kihatással vannak a toborzók mindennapi munkájára is.

t2_j

Valóban, sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt. Kis túlzással áramlanak hozzánk az emberek, nagyon nagy az érdeklődés a megyében a honvédség iránt. Ez részben köszönhető a toborzók erőfeszítésének: jelentős szerepet játszik ebben a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program minden eddig megvalósult eleme is. A civil társadalom egyre bővülő juttatásokat, új technikai eszközöket, egyéni felszerelést lát és azt is, hogy a katonák például a jelenlegi járványhelyzetben is sokoldalú segítséget nyújtottak és nyújtanak.

Több fórumon hallani, hogy a katonák megítélése a társadalom szemében az utóbbi időben kedvező irányba változott.

Eljutottunk oda, hogy értékkel bír a civil társadalomban és a munkaerő-piacon is, ha a fiatalok életrajzában szerepel a tartalékos katonai szolgálat. Például Veszprémben is van olyan városi vezető, akinek a fia is vállalt ilyen szolgálatot; részben azért, mert látja, hogy később ebből kézzel fogható haszna is származik. Általánosságban véve az egyetemisták komolyan érdeklődnek a tartalékos katonai szolgálat iránt, és nem csak azért, mert ki akarják próbálni magukat. A társadalom arra neveli az egyént, hogy legyen jó eredménye, mert minél jobban tanul, annál inkább tud érvényesülni a későbbiekben. De arra nem tanít meg, hogy miként dolgozzunk és gondolkozzunk csapatként, hogyan figyeljünk oda egymásra, miként viselkedjünk közösségben. A haderő erre is megtanít – még akkor is, ha az illető idézőjelben csak a tartalékos rendszerben ismeri meg a katonaságot. A honvédelmi szférában létrejött ösztöndíjrendszer is sokat nyom a latba, sokaknak ugyanis nincs más lehetőségük a továbbtanulásra – még ebben a megyében sem, ahol azért a munkanélküliség aránya nem olyan magas.

t3

A kézzel fogható, pragmatikus előnyök mellett a hazaszeretet mennyire motiválja a jelentkezőket?

Azt gondolom, hogy itt a Balaton környékén – főleg szezonban – rengeteg kedvező munkalehetőség adódik. Ha a hazaszeretet nem lenne motiváló erő, nem mondhattam volna, hogy áramlanak hozzánk az emberek, tehát már önmagában ez bizonyíték. De ennek más megnyilvánulásai is vannak, és bizony jó érzés azzal szembesülni, hogy akik belépnek a rendszerbe, azoknak fontos a Magyar Honvédség. Pontosan képben vannak azzal, mi történik az országhatárainkon belül, közvetlen határaink mentén, illetve azokon túl. A haderő képviselte mentalitás, kezdve az egészséges életmódtól, a hazaszereteten át, a közösséghez való tartozásig összességében vonzó. Látják, hogy mennyi minden változott, főleg a kötelező sorkatonaság időszakához képest.

A toborzási módszerei is változnak?


Nincs sok értelme mostanság mondjuk apróhirdetést feladni a megyei lapban, miként nagyjából a reklámtollak ideje is lejárt. Sokkal inkább virtuális közegben kell gondolkodnunk, mert mostanság minden az okostelefon körül forog. Különböző közösségi oldalak, átlinkelések, kis videók, QR-kód, weboldalak. Ez folyamatos átalakulást, munkát igényel, minden szinten. Szeretnénk ebben is előre lépni, most egy munkatársunk kifejezetten ilyen területen dolgozik és a közelmúltban néhány nagyobb honvédségi (sport)esemény is erősen a virtuális világ lehetőségeire épült. Érdekes az is, hogy amikor egy-egy rendezvényen az újonnan rendszeresített fegyverekről beszélünk, az érdeklődők egy része különféle számítógépes játékokból ismeri azok képességeit és kézbe szeretné fogni a valóságban is, ami ismét csak óriási lehetőség számunkra. Egyébként azt szoktam mondani, hogy a legjobb toborzó mindig az, aki már benn van a rendszerben, és meg tudja osztani katonaélményeit kortársaival. Akár virtuális formában fényképeken vagy kis videókon keresztül. Ez persze bizonyos veszélyeket is rejt magában, de ebben is lehet és kell is fejlődni.

t5