Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sportállamtitkár vezetésével olimpiai és világbajnokok védték a Hajós-uszodát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: dr. Schmidt Ádám hivatalos Facebook-oldala |  2024. szeptember 17. 14:27

A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában dr. Schmidt Ádám, a HM sportért felelős államtitkára a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaival, valamint olimpiai és világbajnok sportolókkal összefogva homokzsákokat töltött meg az árvíz elleni védekezés során szeptember 17-én délelőtt.

sportnyito

A sportállamtitkárság arról tájékoztatta az MTI-t, hogy háttérszervezete, a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) üzemeltetésében lévő budapesti létesítmények közül a Hajós-uszoda is kritikus helyzetben van a dunai árvíz miatt.

„A margitszigeti futókör mentén az előrejelzés szerint több mint egy méter magasságú védgátat kell építeni homokzsákokból. Dala Tamás, az uszoda üzemeltetési igazgatója arról tájékoztatta a sportirányítást, hogy a sziget körbekerítéséhez több mint egymillió homokzsákra van szükség, ezért minden segítség jól jön, így kedden reggel a magyar sportélet kiválóságaival a helyszínre siettünk" - mondta Schmidt Ádám. Kiemelte, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolói mellett a vizes sportok képviselői közül csatlakoztak hozzájuk a Ferencváros vízilabdázói - akik egyébként ma este Debrecenben játszanak bajnokit -, továbbá Madaras Norbert olimpiai bajnok, a szövetség elnöke és Gór-Nagy Miklós világbajnok.

sport8

Az úszók közül Darnyi Tamás olimpiai bajnok is a helyszínen segített, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok és Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó - mindketten a Nemzeti Sportügynökség vezető munkatársai. „Rendkívül jó érzés megtapasztalni, hogy a hazai sportélet szereplőire bármilyen helyzetben lehet számítani" - hangsúlyozta a sportállamtitkár, aki levelet írt az árvízvédelmi operatív törzsnek, hogy ha bárhol további segítségre lenne szükség, akkor jelezzék a sportirányítás felé, mert a sportolók országszerte tudnak csatlakozni a védekezéshez.

A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát várhatóan kedden be kell zárni, mert a gépészet különböző elemeit ki kellett menteni a helyszínről. „A sportszövetségek segítségével a sportolókat a többi fővárosi vizes létesítménybe irányítjuk át. Kértük ezen létesítményeket, hogy ha igény mutatkozik rá, hétvégén is biztosítsák az edzésekhez szükséges feltételeket" - jelezte a sportállamtitkár. Bíró Péter, a sportuszodát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója szerint a jól kidolgozott vészforgatókönyvek most rendkívül fontosak, mert a védekezésben nagy szerepet játszanak.

„A margitszigeti Hajós-uszodában hétfőn délben felállítottunk egy válságstábot, óráról órára monitorozzuk a vízállást. A Dagály strand és a Duna Aréna egyelőre nincs veszélyben, teljes mértékben üzemképesek" - fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette: az NSÜ több mint 200 sportlétesítményt üzemeltet Magyarországon, számos helyszínen kritikus a helyzet.