Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sportszázad katonái mutatták be a Dorko és a Nemzeti Sport közös ruhakollekcióját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Szováthy Kinga |  2024. március 12. 20:38

Bemutatták a Dorko ruházati márka és a Nemzeti Sport napilap együttműködésében elkészült Puskás szabadidőruházati kapszulakollekciót március 12-én, kedden Budapesten.

Krizsán Szabolcs százados, a Magyar Honvédség Sportszázad parancsnoka megtisztelőnek nevezte, hogy a katonasportolók mutathatták be az „impozáns” kollekciót, és megemlítette, hogy egykor Puskás Ferenc is a Sportszázad tagja volt. Hozzátette, hogy a nagy magyar sporteredményekben jelentős szerepe van a szurkolóknak, és bízik benne, hogy a magyar drukkerek büszkén fogják viselni a ruhákat, és buzdítani fogják a magyar sportolókat az idei Olimpián is, amelyre reményei szerint a sportszázad tagjai közül is sokan kvalifikálnak és szép eredményeket érnek majd el.

Szöllősy György, a Nemzeti Sport főszerkesztője úgy fogalmazott, a kollekció létrejöttekor „a magyar sport sikertörténetei értek össze, szövetkeztek egymással”, hiszen sikertörténet volt Puskás Ferenc karrierje, de sikertörténet a Dorko és a 121 éves Nemzeti Sport is, amely a magyar sportrajongók elsőszámú hírforrása, valamint a sportszázad is. A főszerkesztő elmondta azt is, hogy a kollekcióval egy új, minőségi és trendi terméket szeretnének a magyar sportrajongóknak ajánlani.

20240312_DRKxNemzetiSport_kapszulakollekcio_bemutato_SZK_17 copy

Molnár Irina, a Nemzeti Sport ügyvezetője arról beszélt, hogy a közös kollekcióban olyan szabadidőruházati alapdarabokat szerettek volna alkotni, amelyek kifejezik, hogy a magyarok közösen, együtt szorítanak a sikerekért. Szerették volna továbbá megszólítani a fiatalokat, és azt üzenni nekik, hogy a sport az élet része és a közös szurkolás meghatározó élmény lehet – tette hozzá.

A ruhakollekcióban fekete, fehér és piros színben találhatók férfi és női pulóverek, pólók, sapkák, vászontáskák és tornazsákok Puskás Ferenc fotójával, aláírásával és egy tőle származó idézettel, miszerint „Nincs titok, szerettünk, akartunk és tudtunk futballozni”.