Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A szakrális művészet ereje

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. szeptember 9. 17:17

Szeptember 14-én, szombaton első alkalommal csatlakozik a „Nyitott Templomok Napjához” a HM Katolikus Tábori Püspökség, majd a szeptember 17-ei Ars Sacra Fesztiválra – immár második évben – előadással és katonazenekari koncerttel készül. Mindkét rendezvénynek a budapesti tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Templom a helyszíne.

Ars_Sacra_Festivál_plakát1

„Az igazság békét teremt” – ez az idén tizennyolcadik alkalommal, szeptember 14. és 22. között megrendezendő Ars Sacra Fesztivál mottója, melynek elsődleges célja a hit, a remény és a szeretet üzenetének közvetítése, a szakrális művészeten keresztül. A katonai ordinariátus tavaly nyitotta meg először kapuit a rendezvénysorozat keretében, a bemutatkozásnak nagy sikere volt, hiszen az egyszerre egyházi és katonai intézményként működő szervezet életébe nem mindennapi lehetőség betekintést nyerni.

Mivel augusztus 1-től a püspökség lelkészei szolgálnak a tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Templomban, a katonai ordinariátusnak első ízben nyílt lehetősége csatlakozni a fesztivál nyitóprogramjához, a „Nyitott Templomok Napjához”. Ezévben nem csak a helyszín, de a programlista is rendkívüli, hiszen a szervezet éppen idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját.

Ars_Sacra_Festivál_plakát2

Szeptember 14-én, szombaton 16.30-tól „Ahol az ég és a föld összeér” címmel nyílik meg Monostory Viktória festőművész ikonkiállítása, 17 órától a püspökség jubileumi évéhez csatlakozva Zsuffa Tünde író beszélget Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspökkel és Fodor Endre újságíróval az eltelt harminc esztendőről, majd 18 órakor gitáros szentmise zárja a rendezvénysorozatot. Az évfordulóhoz kapcsolódóan a nyitónaptól kezdve, a fesztivál teljes ideje alatt a szervezet három évtizedének emlékezetes pillanataiból egy fotókiállítás is megtekinthető lesz a templomban.

A programsorozat folytatásaként szeptember 17-én, kedden az Ars Sacra Fesztivál keretében 15 órától Takács Tamás ezredes, a lelkészi kar vezetőjének előadását hallgathatják meg az érdeklődők „Bizalom – Hit – Tekintély – Engedelmesség” témában, majd 16 órától kezdődik a templom előtt a katonazenekari koncert.

A rendezvény eseményeiről bővebb információt a fesztivál honlapján találnak.

Ars_Sacra_Festivál_plakát3