Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Szuhoj sem adta még fel Brazíliában

Szöveg: JETfly |  2009. október 6. 13:03

Oroszország állami tulajdonú, fegyvereket exportáló vállalata, a Roszoboronexport, továbbra is kifejezetten optimista a brazil tenderrel kapcsolatban, ahol eredetileg az utolsó körbe már csak a Rafale, a Gripen NG és az F/A-18 jutott.

Az orosz ajánlat erős oldala, hogy engedélyezné a Szu-35 gépek Brazíliában való gyártását, ezzel pedig az egyik legfőbb brazil követelménynek tesz eleget. Elmondásuk alapján a brazil védelmi minisztériumnak benyújtott ajánlatuk a legmesszemenőbbekig eleget tesznek a latin-amerikai állam követelményeinek.

Ismeretes, hogy Brazília 36 vadászgép lecserélését tervezi.

A tender értéke a győztes ajánlattól függően négy és hét milliárd dollár között mozoghat, így ez a világ egyik legnagyobb értékű üzlete.Múlt hónapban a brazil elnök már bejelentette, hogy a Dassault Rafale nyerte a tendert. Mivel a tender hivatalosan október végén érne véget, így a döntés nem nyerte el a másik két versenyző tetszését.