Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres offenzíva Afganisztánban

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. október 6. 13:45

Tíz afgán katona esett el és több mint száz tálib felkelő halt meg vagy sebesült meg 24 óra leforgása alatt két összecsapásban, mely Afganisztán déli, illetve keleti részén zajlott le – közölte kedden a kabuli védelmi minisztérium.

Az afgán hadsereg és a NATO-vezetésű nemzetközi biztonsági erő (ISAF) katonái hétfőn indítottak offenzívát a kelet-afganisztáni Nurisztán tartományban, ahol két nappal korábban nyolc amerikai katona vesztette életét tálib lázadókkal vívott harcokban, 20 afgán katona pedig a támadók fogságába esett.

Az afgán hatóságok szerint szombaton több száz tálib lázadó támadta meg az afgán és a nemzetközi erők két előretolt állását a pakisztáni határhoz közel fekvő egyik völgyben.

Dzsamaluddin Badar tartományi kormányzó hétfőn elmondta, hogy az ellenoffenzíva a tartományi székhely, Kámdés körzetében indult. A katonák bekerítettek minden olyan helyet, ahol a tálibok által a hét végén elrabolt rendőrök lehetnek.