Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A táblának ütődő király hangja

A leghidegebb játék

Szöveg: Révész Béla |  2021. július 11. 15:29

Nagyot mennek a sakkos filmek a Netflixen. A leghidegebb játék persze csak a felszínen szól a fekete-fehér négyzetekről, a valóság sokkal keményebb. A film Bill Pullman jutalomjátéka lehetett volna, ha figuráját nem barmolja szét a forgatókönyvíró-rendező.

cg_01

A sztori a kubai rakétaválság idején játszódik, konkrétan abban a pár napban, amikor az egész világ pánikgörcsben figyelte, kitör-e a harmadik világháború, vagy Hruscsov észhez tér, és visszafordítja nukleáris töltetekkel megpakolt hajóit. Lukasz Kosmicki rendező, aki a forgatókönyvet is jegyzi, erről a rövid időről forgatott amerikai és lengyel hazafias beütésektől hemzsegő kémfilmszerűséget, amelynek vezérfonalát egy Varsóban rendezett szovjet-amerikai sakknagymesteri torna adja.

cg_02

A mérkőzés természetesen nem a sakkról szól elsősorban, valójában hírszerző ügynökök feszülnek egymásnak egy sokkal hatalmasabb játszmában, amelynek a tétje a totális nukleáris háború elindítása vagy megakadályozása. Ebbe a furcsa történetbe csöppen bele Joshua Mansky professzor, aki egyfelől zseniális sakkozó, másfelől a világ talán legjobb matematikusa. Dolgozott Einsteinnel, egy helyen pedig elmondja, hogy Oppenheimer tőle kért segítséget, amikor elakadt egy egyenletben. Mansky segített neki, a végeredményt pedig pontosan ismerjük. Hősünk elborzadt attól, amit Los Alamosban létrehoztak, az italba menekült, hogy aztán vissza se térjen a folyamatos lebegésből. Érdekes, de masszív alkoholizmusa nem pusztította el a legendás kis agysejteket, a professzor zsenialitása semmit nem csökkent attól, hogy 0-24-ben vedelt. Ezt - mármint az agysejtek meglétét, nem a vedelést - használja ki a CIA, amikor őt szervezik be a sakkversenyre, mint a legendás szovjet játékos, Gavrilov ellenfelét. Mansky maga sem tud róla, de igazi feladata az, hogy egy szovjet kettős ügynöktől átvegyen egy mikrofilmet, amelyen világos bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a szovjetek blöffölnek-e a nukleáris rakétákkal, vagy nagyon is komolyan gondolják a világégés kezdetét.

cg_03

A film történetmesélése két helyen is megbicsaklik, s ezek a botlások meg is pecsételik a sorsát. Az egyik bibi maga a több partiból álló sakkjátszma, amely egy darabig gyönyörűen egészíti ki a nagyhatalmi játszmákat, mikrokörnyezetbe ültetve azt. Pullman egészen lenyűgözően oldja meg, hogy figurája nem tud elvonatkoztatni a világban tomboló őrülettől, s tébolyult tekintettel keresi a játékát figyelő nézők között a valódi ellenséget. Ahogyan azt is, hogy még ebben a közegben is röhögve képes legyőzni ellenfelét, úgy, hogy gyakorlatilag oda sem figyel. A sakkpartik izgalmas légköre azonban szertefoszlik egy idő után, az alkotók egyszerűen háttérbe szorítják azért, hogy az egyébként nem túlzottan acélos kémtörténetnek adják át a főszerepet. Ez a vonal meglehetősen bugyutára sikeredett, benne van minden elkoptatott klisé, amit a kémfilmekben láthattunk: gonosz ábrázatú szovjet ügynök, lelkes helyi patrióta, plusz az elmaradhatatlan, szépséges ügynöknő, akiről kiderül, hogy két fazékba mártogat egyszerre. A forgatókönyv nem törődött olyan apróságokkal sem, mint hogy az amerikaiak egyik nap teljesen nyíltan beszélnek egymással Mansky szobájában, ügynökök nevével dobálózva, másnap pedig aggodalmas arccal mutogatnak némán, jelezve, hogy tele van poloskázva a hely. Ugyanígy röhejességbe fulladnak az olyan jellegű szituációk, amikor az ellentétes oldalon álló ügynökök tízforintos nézésekkel provokálják egymást, vagy amikor a nézőtérre ültetett X-aktás pasas agyhullámaival zavarja össze Mansky koncentrációs képességét. Hogy a pezsgősdugókba rejtett mikrofilmről, vagy a szovjet vezérőrnagy középkori kihallgatási módszereiről már ne is beszéljünk. Ahogyan a film elengedi izgalmas alapötletét, a sakkversenyt, melyből egyre kevesebbet látunk, úgy szürkül bele a B-kategóriás klisétengerbe.

cg_05

A mozi egyértelű húzóembere Bill Pullman. Hajlamosak vagyunk együttérzően kacsintani a neve hallatán, de a színész igazán kivételes pillanatokra is képes, ha hozzáértő kezekbe kerül. A leghidegebb játék elején meg voltam győződve róla, hogy Pullman egyik legjobb alakítását fogom látni, annyira érzékenyen hozta az alkoholizmusába fulladó zseni figuráját. Mansky minden gondolatának, cselekedetének és eredményének középpontjában ugyanis a legmélyebb alkoholizmus áll. Még logikus gondolkodásra is képtelen, amikor éppen nem fél- vagy egészen részeg. Megfelelő mennyiségű tömény nélkül az első parti kezdőlépését is képtelen megtenni, így nem meglepő, hogy a film háromnegyed részében valaki folyamatosan itatja. És ezzel el is intézik azt a szálat, ami a karakterábrázolásba a legnagyobb izgalmat és színt hozza. Ahogy ugyanis telik az idő, a professzort már egyre kevesebbet látjuk inni, sőt, még a söreit is felbontatlanul bámulja az asztalon. Ahogyan világossá válik valódi feladata, s megtudja a kubai válság mocskos részleteit, hazafiassága hirtelen nagyobb lesz, mint alkohol iránti szenvedélye, így szépen beleszürkül az őt körülvevő nagyon is fekete-fehér világba. Ez egyfelől baromi unalmas fejlődéstörténeti megoldás, másfelől sok minden, csak nem hihető. Aki ismert már masszív alkoholistát, pontosan tudja, hogy a film elején látható ábrázolás volt a valós: ezek az emberek a kezdő lövés nélkül egy sakkfigurát nem tudnának felemelni, nemhogy moralizálni kezdjenek választási lehetőségek között. Pullman az elfuserált szerep ellenére is kiváló játékkal örvendezteti meg a nézőt, nagy kár, hogy éppen azt rántották ki a lába alól, aminek ábrázolásával tényleg maradandót tudott volna alkotni.

cg_04

A leghidegebb játék alapötlete sokkal többet ígért a végeredménynél. Értő kezekben a film megközelíthette volna a Kémek hídját, a forgatókönyv és a rendezés bántó hiányosságai és mellényúlásai azonban középkategóriás alkotássá tették. Szórakoztató film, megfejelve Pullman kettészakított játékával, de semmi különös. Ha vége, mindenki megy a dobozba. Király, bástya, paraszt.

cg_plakat

A leghidegebb játék
(The Coldest Game) 2019


Rendező:
Lukasz Kosmicki

Forgatókönyvíró: Lukasz Kosmicki,
                               Marcel Sawicki

Zene: Lukasz Targosz

Operatőr: Pawel Edelman

Vágó: Robert Gryka,
           Wolfgang Weigl

Szereplők: Bill Pullman,
                   Lotte Verbeek,
                   James Bloor,
                   Robert Wieckiewicz

Premier: 2019. szeptember 18. (Lengyelország)

Világpremier: 2020. február 8. (Netflix)

Címkékfilmkritika
×