Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A természetvédelem jegyében

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. március 23. 11:35

A veszélyeztetett édesvízkészletekre és a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára hívja fel a figyelmet a víz világnapja minden év március 22-én. Folyamatosan frissülő összeállításunkban a Magyar Honvédség alakulatainál és a katonai szervezeteknél, a víz világnapja alkalmából szervezett programokról készített tudósításokat közöljük.

MH Kiss József 86. Helikopterdandár

Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a víz világnapja dátumaként. A szolnoki laktanyában évtizedes hagyomány, hogy a természetvédelem jegyében évente hulladékgyűjtést szerveznek. A világnap alkalmából a laktanya mellett húzódó Holt-Tisza partját az MH Kiss József 86. Helikopterdandár állománya mentesítette a felgyülemlett szeméttől. Fontos helyszín ez, mivel e terület mellett van a bázis lőtere és a vizi kiképzéseket is itt hajtják vége.

Másik fontos tényező, hogy Szolnok város tartalék ivóvíz bázisa a Holt-Tisza, valamint a város egyik közkedvelt kirándulóhelye és horgászparadicsoma is. A huszonöt fős csapat, másfél óra leforgása alatt körülbelül három köbméter szemetet szedett össze.

Szöveg és fotó: Angyalosi Andrea főtörzsőrmester

* * *


Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium


Március 22-e a víz világnapja. Ezen alkalomból néhány növendéknek lehetősége nyílt, hogy látogatást tegyen a debreceni Szennyvíztisztító Üzemben. Itt – többek között – betekintést nyerhettek a szennyvíztisztítás mechanikai és biológiai folyamataiba. Az üzembe naponta átlagosan negyven-negyvenötezer köbméter szennyvíz érkezik be, melyet a tisztítási folyamatokat követően nagyjából egy nap után vezetik bele a város melletti Tócó-csatornába.

Szöveg és fotó: Molnárné Révész Renáta százados