Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A titokgazdánál a Gripen-jelentés

Szöveg: honvedelem.hu |  2007. november 6. 14:18

Lapértesülések szerint véglegesítették és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök asztalára tették az úgynevezett Gripen-bizottság jelentésének nyilvános verzióját.

A Gripen-bizottság október közepén zárta le és véglegesítette jelentését, ám az iratok egyelőre titkosak: ogy mely részletek kerülhetnek a nyilvánosság elé, arról a kormányfő fog dönteni. Az ügyben szereplő államközi szerződések, és több egyéb dokumentum is titkos, ezért maga a jelentés is az. Egyes sajtóértesülések szerint az 50 oldalas jelentés készítői azonban nem találtak bűncselekményre utaló adatokat munkájuk során, bár visszásságokat felfedeztek.
Ám hogy pontosan mit is tartalmaz a jelentés, arra még egy ideig várni kell.

A kormánytagok már megkapták a dokumentumokat, de hogy mely adatok kerülnek belőle nyilvánosságra, arról Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek kell meghoznia a döntést, hiszen kormányfőként ő a titokgazda.

CímkékGripen