Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A tizedik kadétavatás Egerben

Szöveg: Tóth György | Fotó: Juhászné Szabó Kata |  2024. március 25. 16:46

A Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium története tizedik, jubileumi kadétavató ünnepségén harminc kilencedikes diákját fogadta a kadétjai közé.

DSC_0248_nyito

Az egri intézmény 2011 óta vesz részt a honvédelmi nevelésben, 2020-tól a Honvéd Kadét Program második szintjén már honvédelem ágazati képzést is folytat. A kadétavató ünnepség 2013 óta az iskola kiemelt rendezvénye.

A középiskola kadétjai rendszeresen és eredményesen vesznek részt a megyei és országos honvédelmi versenyeken. Számos tartalékos és hivatásos katona került ki soraikból. Az intézmény büszke azokra, akik jelenleg is a haza szolgálatában, a Magyar Honvédség kötelékében teljesítenek szolgálatot idehaza és a határainkon túl. A harminc most kadéttá fogadott kilencedik osztályos tavaly szeptemberben kezdte meg tanulmányait a honvédelem ágazati képzésben. Velük együtt a 2023/2024-es tanévben 177 tanuló (az iskolai diákjainak negyede) részesül honvédelmi oktatásban és nevelésben a kadétképzés valamelyik szintjén.

A kilencedikeseket Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Sportszövetség elnöki tanácsadója avatta Wigner Kadéttá az iskola felvarrójának átadásával.

A rendezvényt – többek között – megtisztelte jelenlétével dr. Pajtók Gábor, Eger és térsége országgyűlési képviselője; dr. Juhász Attila Simon, a Heves Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke; Kriston István főtörzszászlós, a Honvédelmi Minisztérium altiszti főreferense; Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka és Bátor Ferenc alezredes, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred 60. Mike József Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

Az ünnepség zárásaként az intézmény igazgatója, Busák István megköszönve a honvédelmi nevelésben kifejtett munkájukat, tiszteletbeli Wigner Kadéttá avatta dr. Drót László dandártábornokot, az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága parancsnokát, a rendezvény elöljáróját és dr. Juhász Attila Simont.