Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

M1 HadERŐ: élmezőnyben Magyarország

Ha kedd, akkor HadERŐ!

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: archív felvételek |  2024. március 25. 14:14

Magyarország egy általánosan ismert, megbecsült és elkötelezett tagja a NATO védelmi szövetségi rendszernek – nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” című műsorában. A március 26-i adásban emellett a laktanyai élet mindennapjairól, egy parancsnok vezetői tapasztalatairól, illetve stabil családi hátterének fontosságáról hallhatunk.

0213_PzH_bevonulás_KL (1)

A honvédelmi tárca vezetője egyebek mellett arról nyilatkozik, hogy védelmi fejlesztések tekintetében mi teszi hazánkat osztályelsővé a NATO tagországok között. Majd azoknak a fiataloknak a felkészítésébe nyerhetünk bepillantást, akik az „Embert a vasra” elnevezésű toborzókampány keretében jelentkeztek az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz.

Egyik korábbi adásunkból már beszámoltunk arról, hogy több mint 500 fiatal jelentkezett a vitéz Barankay József 1. Önjáró Tüzérosztály állományába, hogy a Magyar Honvédség egyik legmodernebb tüzérségi eszköze, a PzH 2000-es önjáró löveg kezelői lehessenek.

Szolnok_H145M_RT

Tatáról Szolnokra érkezve az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál diszlokáló alakulatok feladata és rendeltetése mellett megismerhetjük a katonai bázis hétköznapi arcát is, egyebek mellett betekinthetünk a konyha, az étterem és a fodrászüzlet kulisszáiba is.

Egy parancsnok legfontosabb feladata, hogy katonái felkészültek és hatékonyak legyenek – hangsúlyozza a műsorban Bali Tamás ezredes, a helikopterdandár parancsnoka, aki a helyőrség és a civil társadalom közti példás kapcsolat mellett beszámol arról is, hogy 2024-es feladatrendszerük 112 feladatot tartalmaz, amelyből csupán az egyik az, hogy biztosítsák az EUFOR Althea missziójának forgószárnyas képességét.

Végezetül Ádám Balázs hadnagy, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakaszparancsnoka mesél a stabil családi háttér fontosságáról, amely nemcsak a küzdősportban, hanem szolgálati feladatainak ellátása során is segítségére van.

Ne feledjék! Minden kedden délelőtt, 11:33-kor „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” az M1-en! Tartsanak velünk!