A túlélés mikéntjéről

Mikor és hogyan indult a SERE kiképzés itthon?

A SERE kiképzések célcsoportjai elsődlegesen a légierő hajózói, valamint a különleges erők katonái voltak, hiszen amellett, hogy felkészítésük nagyon összetett, költséges és hosszú éveket vesz igénybe, feladatkörükből adódóan nagyobb eséllyel szigetelődhetnek el csapataiktól. Ilyen esetekben képesnek kell lenniük harcképességük fenntartása mellett túlélni, amíg ki nem menekítik őket. Itthon Szolnokon, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, illetve az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár (jelenlegi elnevezésük szerint – a szerk.) szervezésében 2005-ben indult el az ez irányú felkészítésük, és a két alakulatnál a mai napig folynak ezek a kiképzések a saját állományuk részére. Ugyanakkor megjelent az igény a kapacitás kiterjesztésére, hiszen mindeközben a különböző válságövezetekben megnövekedett a Magyar Honvédség szerepvállalása, ezáltal az ott szolgáló katonák elszigetelődésének az esélye is, így szükség volt egy külön csoport felállítására, amely célirányosan tud foglalkozni a felkészítésükkel.

Mi szólt az MH Altiszti Akadémia mellett, amikor a kiképzés központosítására került sor?

Több helyszín, több alakulat és több elképzelés volt versenyben. Hatalmas jelentősége van Szentendre központi helyének, rendkívül jó adottságai vannak a környéknek. A közelben lévő csobánkai és izbégi gyakorlóterek, illetve a köztük lévő terület tökéletes helyszínei a kiképzés oktatási részének, a vizsgafázisnál pedig a Pilis és a Visegrádi-hegység adta lehetőségeteket használjuk ki. Emellett bizonyos projektek emberekhez vannak kötve, így a személyes kapcsolatok és a bizalom is nagyon fontosak voltak, hiszen akik felkértek a részleg vezetésére, ismerték a munkásságomat.

A területtel foglalkozó Speciális Felkészítő Részleg részlegvezetőjeként milyen kvalitásokat tart elengedhetetlennek ahhoz, hogy valaki a kiképzőcsoport tagja legyen?

A folyamatos tanulni akarás és az alkalmazkodás képessége mindenképp fontos, mert ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki hiteles legyen kiképzőként, emellett hihetetlen alázat is szükséges hozzá. Igaz a mondás, hogy ép testben ép lélek, ezért fontos számomra, hogy az illetőnek legyen kiállása és gondoskodjon a testéről, ezáltal jobban bírja nem csak a fizikai, hanem a mentális terhelést is. Rendkívül fontos számomra a hazaszeretet és ehhez kapcsolódva a családcentrikusság is. A családalapítás, illetve az arra való törekvés azon túl, hogy a felelősségvállalás jele, a nemzethez és a hazához való mélyebb érzésről árulkodik.

A kiképzési rendszer jelenleg is kiépítés alatt van. Mik az elsődleges célok az elkövetkező években?

A legfőbb cél, hogy legkésőbb az évtized végéig a Magyar Honvédség teljes állománya rendelkezzen valamilyen SERE képzettséggel, legyen az Alpha, Bravo vagy Charlie szintű. Ehhez növelni kell a kiképzői létszámot, nagyon fontos az oktató anyagok frissítése és bővítése, a katonák egyéni túlélő felszerelésének a rendszerbe állítása, valamint alap infrastrukturális fejlesztések is szükségesek hozzá.

Milyen kihívásokra számítanak a legmagasabb, Charlie szintű tanfolyam tervezett jövő évi elindítása kapcsán? Mivel tartalmaz majd többet, mint a Bravo szint?

A Charlie szintű kiképzés elindítása mindenképp időszerű, de még számos megválaszolandó kérdés áll előttünk. Az biztos, hogy annak már előfeltétele lesz egyfajta próba vagy fizikai állapotfelmérés, hiszen a kiképzés részét képezi majd a vízi átkelés, amihez elengedhetetlen a vízbiztos úszás, de például az alpintechnikai ismeretek gyakorlatba való átültetéséhez is muszáj, hogy valaki elbírja a saját testsúlyát a kötélen. Ami még újdonság lesz, hogy a tervezetten húsznapos kiképzésbe bekerül a közelharc oktatás is, illetve az egyik legkardinálisabb kérdés az a fogvatartás, mert ennek a szakember és alájátszó gárdája egyelőre még nem biztosított Magyarországon, így ehhez várhatóan svéd kiképzők fognak érkezni. Ebből az is következik, hogy minimum erős alap, de inkább közepes angol nyelvismeret is szükségszerű lehet. Az előkészületekhez hozzátartozik az is, hogy a nehézségi szintet úgy kell belőnünk, hogy folyamatos legyen a terhelés, és ezáltal a lehető legtöbbet hozzuk ki az egyénekből anélkül, hogy az balesetveszélyes lenne. Ezt a határt mindig nehéz meghúzni, a finomhangoláshoz, a csoport és külön az egyének képességeihez való igazodáshoz sok tapasztalat szükséges, éppen ezért – ahogyan eddig is – mindent le fogunk tesztelni előtte mi magunk is.

Hogy személyes oldalról is megközelítsük a témát, hogyan találkozott először a túléléssel, illetve a kiképzés ezen válfajával?

A SERE-vel először 2021 szeptemberében találkoztam, akkor került az MH Altiszti Akadémiára próba jelleggel egy Bravo szintű kiképzés a Maliba készülő missziós állomány felkészítése céljából. A túléléssel viszont sokkal korábban, 2013-ban találkoztam, amikor részt vettem az amerikai tengerészgyalogság hegyi kiképző központjában (Mountain Warfare Training Center) egy téli hegyivezetői tanfolyamon (Winter Mountain Leader Course) a Sziklás-hegységben. A tanfolyamnak fontos része volt a téli körülmények közötti túlélés, hiszen a gyakorlati részét összesen négy héten át – ebből kettőt megszakítás nélkül – 2500 és 3000 méter között, az örök hó határa környékén hajtottuk végre. Éjszakára magunk építettünk menedéket, legtöbbször poncsóval fedett egyszemélyes hógödröt. Különböző módszereket tanultunk a test hőmérsékletének megőrzésére, tűzgyújtásra, ruhaszárításra, a hideg és a magasság jelentette veszélyforrások felismerésére, azok redukálására, valamint a tájékozódásra is. A vízszerzést és -tisztítást is végig önállóan kellett megoldanunk, hóolvasztással vagy egy-egy hegyi patakból szerzett víz forralásával. A felszerelés súlya megközelítette a negyven kilogrammot, amelyet sílécen és hótalpon cipeltünk, hatalmas távolságokon át, jelentős szintkülönbségeken. Esténként órákon keresztül lapátoltuk a havat a járőrbázis kialakítása érdekében, majd reggelente a nyomaink eltüntetése miatt visszatemettünk mindent. Korábban, a rohamlövész tanfolyam alatt már szembesültem szélsőségekkel, de azt kell mondanom, még életemben nem vártam annyira, hogy felkeljen a nap, mint a gyakorlat utolsó reggelén!

A SERE kiképzési rendszer – többek között – a missziós területre készülők felkészítését szolgálja. Hogyan tudta beépíteni a rendszerbe saját, Koszovóban és Irakban szerzett külszolgálati tapasztalatait?

Inkább egyfajta utólagos tapasztalat, hogy a 2000-es évek elején mennyire nem kapott fókuszt ez a terület, egyáltalán nem volt olyan kiképzés, ami felkészített volna arra, hogy mi történik, ha valaki elszakad a csapatától. 2004-ben szinte a háború kellős közepén voltunk kint Irakban. Többször előfordult, hogy harcjárművünkkel végbiztosítóként annyira lemaradtunk a konvojtól, hogy látótávolságon kívül kerültek a társaink, miközben többszáz kilométert kellett megtennünk az autópályákon... Olyankor elég magányosnak érezte magát az ember.

Miben látja a SERE kiképzés jelentőségét?

A civilizációnak köszönhetően egyre kevesebbet lépünk ki a komfortzónánkból, ellenben egyre távolabb kerülünk a természettől. A SERE kicsit észhez téríti az embert, közelebb hozza a valósághoz és segít, hogy megint két lábbal álljunk a talajon. A hideg az hideg, teljesen mindegy, hogy 2023-at, 1816-ot vagy 2100-etírunk. Nagyon sok mindent természetesnek veszünk manapság – a tiszta vizet, az áramot, a meleget –, viszont egy ilyen kiképzés során, illetve utána ezek ismét felértékelődnek. Egy háborúban nem szabad, hogy sokként érje a katonát, ha nem ideálisak a körülmények. Semmire nincs százszázalékos garancia, a kiképzésekkel nem lehet teljesen kizárni a veszteségeket, viszont jó eséllyel redukálható azok fizikális és mentális hatása. Emellett tanít egyfajta szemléletmódot is, hiszen nem feltétlen a tűzgyújtás képességén van a hangsúly, hanem azon, hogy ha van egy probléma, azt mindenképp meg kell oldani, nem számít, hogy hány próbálkozást igényel.