Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A védőszent ünnepén…

Szöveg: kormany.hu |  2011. június 30. 7:01

A meghatározott és az alaprendeltetésből adódó feladatokat maradéktalanul, jó színvonalon hajtották végre a katonák – hangzott el azon az állománygyűlésen, amelyet a Magyar Honvédség Támogató Dandár 32. Budapest Díszzászlóalj tartott június 24-én a Petőfi laktanyában. A katonák egyúttal a Lövészek napján megemlékeztek védőszentjükről, Szent László királyról is.

A megszokottól elérően ezt a napot a sport, a szórakozás és az ünnep tette változatossá. Délelőtt megtartották a labdarúgó bajnokságot, illetve asztaliteniszben  mérték össze ügyességüket a katonák. Az állománygyűlésen részt vett Kun Szabó István ezredes, az MH Támogató Dandár parancsnoka is. A lövészek napján megemlékeztek védőszentjükről, Szent László királyról, akinek egyéniségét a bátorság, a férfiasság és a vallásos jámborság jellemezte, ennek köszönhetően a magyar lovagkor példaképévé vált.

Szudár Csaba főhadnagy ünnepi beszédében méltatta a Szent Lászlóról király érdemeit, majd a középkori himnusz elszavalása után az uralkodóról szóló imádsággal zárta a megemlékezést. Zsolnai Tamás őrnagy a második negyedévet értékelte, valamint a harmadik negyedéves feladatokról beszélt. A díszzászlóalj parancsnoka kitért arra, hogy a nyolcvanegy százalékos feltöltöttség ellenére a meghatározott és az alaprendeltetésből adódó feladatokat maradéktalanul, jó színvonalon hajtották végre a katonák. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a jövőben is törekedjen az állomány a kisebb hibák, pontatlanságok kiküszöbölésére.

Kun Szabó István ezredes, az MH Támogató Dandár parancsnoka hangsúlyozta, hogy az elmúlt félévben az MH TD Nemzeti Honvéd Díszegység, Honvéd Koronaőrség felállításakor – részben kívülállóként – nagyon jó tapasztalatokat szerzett az állományról a feladat végrehajtást, a csapatmunkát tekintve egyaránt.

Az állománygyűlésen átadták a 2006-ban alapított Garde d’Honeur-vándordíjat, amelyet ebben az évben – kiemelkedő teljesítménye elismeréseként – Szűcs Péter százados vehetett át. A vándordíjat minden esztendőben a zászlóaljtörzs által megválasztott személy kapja. Ismertették továbbá a kiváló díszelgő címeket és zászlóaljparancsnoki dicséreteket elért katonák névsorát.

Ezt követően az állomány a Helyőrségi Zenekar ünnepi műsorát hallgatta meg.

 
 

 
 (Kép és szöveg: G. I.)