Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A vezetéselméleti képzés helyzete

Szöveg: Kovács István, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes | Fotó: Bodó Pál |  2022. november 2. 9:57

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Rendészettudományi Kar (RTK) Rendészeti Vezetéstudományi Tanszék, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszék konferenciát szervezett a Magyar Rendészettudományi Társaság támogatásával „A vezetéselméleti képzés oktatásának helyzete az NKE képzéseiben" címmel, melyen az RTK, valamint a HHK oktatói, kutatói tartottak előadásokat.

VEZ_0602

Kovács Gábor rendőr vezérőrnagy, az NKE RTK dékánja előadásában a vezetéselméleti szemináriumok levezetésének jó gyakorlatát ismertette. A professzor - többek között - beszélt arról is, hogy olyan új gyakorlati módszereket vezettek be a vezetéselmélet tantárgy szemináriumi foglalkozásain, mint a gyakorlati példatár alkalmazása, vagy a digitális oktatás részét képező MOODLE rendszer teszt űrlapjainak kitöltése.

Dragon Sándor rendőr ezredes a rendészeti vezetéselmélet tantárgy gyakorlati levezetésének mozzanatait ismertette, míg Kovács István rendőr őrnagy a Közös Közszolgálati Gyakorlat, egyetemi közös modul együttműködési rendszeréről tartott előadást, amely a biztonsági összetevőire tekintettel tartalmazott kitekintést is.

Ujházy László ezredes, a Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszék vezetője a honvéd vezetéselméleti tárgyak elhelyezkedését ismertette a képzés rendszerében, amely nemcsak az alapképzésben, hanem különböző továbbképzésekben, mint például a honvéd vezérkari képzés szintjén is meghatározó, centrális tárgyak egyikét jelenti.

Balla Tibor ezredes, kutatóprofesszor az archontológiai kutatások jelentőségéről beszélt. Karlovitz János egyetemi docens és Szabó László tudományos főmunkatárs saját kutatási eredményeit ismertette, így betekintést nyerhettek a résztvevők a tantárgyi tematikák összehasonlításának módszertanába, és az új vezető személyiségjegyeinek ismertetésébe is.

A műhelybeszélgetéseken elhangzott előadásokból tanulmánykötet készül.