A világháborúban elesett katonákra emlékeztek

A rendezvényt Németh István nyugállományú ezredes a Krajcáros Alapítvány elnöke nyitotta meg, majd a könyvet Győrössy Ferenc nyugállományú altábornagy mutatta be a jelenlévőknek.

Az I. világháború eseményeiről több könyvtárnyi anyag férhető hozzá. Ebből a történészek már nagyon sok dokumentumot feldolgoztak és adtak ki könyv formájában. Ismerjük a háború kirobbanásának okait, a fontosabb ütközeteket, de még mindig vannak olyan területek, ahol adósságaik vannak a kor szakértőinek. Az eseményeket elemzők megegyeznek abban, hogy a több mint 10 millió áldozatot követelő világháború értelmetlen célok érdekében folyt.

Az író könyvében azt szeretné bemutatni, hogy az ezen értelmetlen célokért harcoló katona mit érzett a lövészárkokban, hogy gondolkodott a háborúról és az otthon maradottakról. A könyvben nagyon sok idézet van, amit eredeti dokumentumokból, naplókból, levelekből lett átvéve és ez teszi hitelessé az ott harcolók gondolkodását. Példaként említette egy következő nap harcba induló katona levelének részletét: "Ha netalántán meghalok, a testvéreim majd jobban odaférnek az asztalhoz!"

Az író a történelmi tények mellett bemutatja azt az olaszországi és szlovéniai hadszínteret, ahol a magyar katonák harcoltak. A magyar ember számára kissé szokatlan terület volt ez és biztos, hogy nem ilyen viszonyokra készítették fel katonáinkat. A szerző és társai nemrégen voltak Szlovéniában és meglepve tapasztalták, hogy napjainkban sok külföldi csoport látogatja meg az I. világháborús emlékműveket, temetőket. A temetőket látogató nyugati turisták részéről őszinte érdeklődést tapasztaltak az emlékhelyek történelme iránt. E gondolat jegyében ajánlotta a könyvet azoknak, akik érzelmileg kötődnek az eseményekhez, a fiataloknak és a tanároknak, hogy tovább ápolják a halott katonáink emlékét. Ha betévednek valahol egy temetőbe, ahol magyar katonákat temettek el, tudják, hogy kik voltak ők és miért vannak ott.

Győrössy Ferenc végül idézte a könyv írójának utószavát: „Ez a könyv azért íródott, hogy a sírokon mécses gyúljon, az emlékművekre koszorú, a sírokra pedig virág kerüljön!"

Dr. Bedécs Gyula elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt olvasott egy cikket, amelyben arról írt a szerző, hogy mekkora különbségek vannak az I. világháborús olasz és magyar sírok között. Amíg az olasz emlékhelyek szépen gondozottak, addig a magyar katonák sírjai gondozatlanok, elhanyagoltak.Úgy gondolta, ezen változtatni kellene, és az iskolában, ahol tanított, meghirdette a gyerekek között, hogy önkéntes munkával tegyék rendbe a lepusztult katonasírokat.

Egyedül maradt abban az értelemben, hogy csak a helyi jó érzésű emberek és ismerősök segítségére számíthatott, országos mozgalom akkor nem lett a kezdeményezéséből. A gyerekek viszont nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet: innentől fogva évente 2-3 csoportot tudott kivinni Szlovéniába, hogy közösen felkutassák és rendbe tegyék a sírokat. Kezdetben az olaszországi sírok gondozását nem tudták felvállalni, mert az olaszországi csataterekre történő kiutazás engedélyeztetése bonyolult volt. Ennek ellenére a gyerekek valamit tenni akartak: volt olyan eset is, amikor a fiatalok egy csoportja Szlovéniából átszökött Olaszországba, és csak visszafelé fogták el őket, amikor éppen haza akartak „disszidálni."

A szerző a könyvben igyekezett az olvasóknak információkat adni az ismert I. világháborús helyszínekről, így a mű egy kicsit útikönyv is, mert emlékhelyről emlékhelyre viszi az olvasókat, ezzel segítséget nyújtva azoknak, akik kegyeleti okokból szeretnének egy ilyen helyre ellátogatni.

Bedécs Gyula nem használt jelzőket a könyv megírásánál. Úgy gondolta, hogy elsődlegesen a leveleknek, valamint a naplók idézeteinek kell bemutatniuk be a fronton kialakult siralmas helyzetet.

Ma már többen gondolkodnak úgy, mint ő húsz évvel ezelőtt. Sok olyan civil szervezet létezik, akik ezeknek a hagyományoknak az ápolásában segítséget akarnak nyújtani. Így fordult elő, hogy teljesen véletlenül az interneten találkozott a székesfehérvári hagyományőrzőkkel, akik segítették a közös munka megindítását és a könyv kiadását. A könyvben többek között ezért is kapott helyet a Dr. Demeter Zsófia által írt rész, amely a székesfehérvári katonai ezredekről szól. Különösen a Magyar Királyi 17. Honvéd Gyalogezred volt az, amelyik az I. világháborúban mind két frontvonalon harcolt és jelentős katonai feladatokban vett részt. A könyv kiadásához jelentős anyagi segítséget nyújtott Székesfehérvár
Megyei jogú Város Önkormányzata, a Krajcáros Alapítvány és a Fejér
Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja a Honvédelmi
Minisztériumtól nyert pályázati pénzzel.

Az író végül a jövőt azzal zárta le, hogy a könyv egy, a világháború helyszíneit bemutató sorozat első kötete lehet.