Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A víz alatti jövő

Szöveg: Trautmann Balázs |  2021. május 30. 16:51

Aprópénznek számító egymillió dollárral indul a 2021-es költségvetési évben az amerikai haditengerészet új generációs, nukleáris meghajtású vadásztengeralattjárójának tervezése.

2_Submarine

Az egyelőre csak SSN(X) néven ismert, leendő hajó feladata a lassan veteránkorba lépő Los Angeles-osztályú és a 2004-től hadrendben álló Virginia-osztály egységeinek felváltása lesz.

Az eddig kiszivárogtatott információk szerint a még amerikai szemmel is méregdrága (mai árakon 5 milliárd dollár/darab), éppen ezért csupán 3 példányban épült Seawolf-osztályhoz hasonló lesz a test átmérője (12 méter) és beleépítenek minden újdonságot, ami a meghajtás, a fegyverzet és a „lopakodás” területén jelenleg vagy a közeljövőben elérhető lesz. A tervek szerint 2034-től évi két egység épül majd meg, s összesen 66 új „szupertengeralattjáróval” számolnak az admirálisok.

Kép forrása: navalnews.com

Címkékhaditechnika