Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A zene szóljon, szálljon a téren át!

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Schöff Gergely |  2024. május 27. 11:17

Kapott már szerenádot katonazenekartól, ráadásul valóban az ablaka alatt? – kérdeztük a XV. Regionális Katonazenekari Fesztivál közönségétől Tatán, a Kossuth téren, május 25-én, szombat délután.

„Érezhették és láthatták a megújuló Magyar Honvédség erejét, megtekinthették az új és régi eszközöket a Tatai Patarán, ahol beszélgethettek is a katonákkal” – fogalmazott a XV. Regionális Katonazenekari Fesztivál több száz főből álló nézőseregéhez szólva Szűcs Lóránd dandártábornok, a HM Miniszteri Titkárság vezetője, aki beszédében felidézte: a katonazenekari mustrát azért a törökkori fesztivál főnapján rendezik, mert bár a rendezvények külön indultak, az utóbbi években már kiegészítik egymást.

„A katona és a honvédelem elképzelhetetlen a társadalom nélkül, ehhez pedig a katonazenekarok jelentik a legjobb kapcsot” – tette hozzá, mielőtt a szolnoki, debreceni, tatai és szentendrei helyőrségi zenekarok felvonultak Tata főterén.

20240525_Tata_Zenekar_fesztival_SG_010

„Tata várának visszafoglalásakor Pálffy Miklós kapitány vitézeivel nem csak az észre és a szívre hallgatott, hanem a lélekre is. A katonákkal kapcsolatban arra is kell gondolni, hogy a lelkünket is ápolhassák, mi pedig megnyugtatást, bíztatást, erősítést küldhessünk nekik” – ezt már Michl József, Tata város polgármestere mondta rendezvénynyitó beszédében. A városvezető szerint a katonazenekarok valódi töltekezésül szolgálnak: a katonazenekari fesztiválokon a katona és civil közötti szövetségkötést és az egymásra figyelést ünnepeljük.

„A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza” – mondta egykoron Kodály Zoltán egy kecskeméti ének-zene tagozatos iskola avatásán. A tatai közönség a másfélórás koncerten valóban megtapasztalhatta az értékadó szórakozást: felcsendültek népdalok, popslágerek és operapop számok, de menetdalok és alkalmi szerzemények is, köztük az Árvízi hősök indulója. Sőt, az egyenruhások azt is megmutatták, hogy a katonazene nem elvont, fennkölt műfaj – az MH Szolnok Légierőzenekar tagjai operettbetét és tapsvihar közepette még kánkánt is jártak.

20240525_Tata_Zenekar_fesztival_SG_008

Vámosi László sportújságíró, a Magyar Éremgyűjtők Egyesület tatai szervezetének titkára a rendkívül jó hangulatú, összevont katonazenekari produkcióval záruló koncert végén portálunk kérdésére arról beszélt, hogy Tata nem csak régóta katonaváros, hanem elmondhatja magáról, igazán megbecsüli a fegyveres testület képviselőit. „A mai katonazenekari fesztivál nekünk, tataiaknak már a helyszínválasztás miatt is kedves: olyan környezetben tartották, ahol egy 18. századi Immaculata-szobor, a Fellner Jakab által épített, szintén kétszázhetven éves nagytemplom és az impozáns Kossuth-tér uralja a látványt. A négy helyőrségi zenekar kiváló műsort adott, és végig arra gondoltam, hogy ezek a katonamuzsikusok bármelyik együttesben megállnák a helyüket” – tette hozzá.

20240525_Tata_Zenekar_fesztival_SG_048

És mivel a főtér közvetlen szomszédságában több lakóház található, akadtak olyanok is, akiknek csak az ablakot kellett kitárni ahhoz, hogy a díszöltözetben megjelent katonazenészek produkciójának részesei lehessenek. „Egy percre lakom innen, már délelőtt hallottam és az ablakomból láttam az előkészületeket. Mivel soha nem jártam még katonazenekari fellépésen, nem bántam meg, hogy kilátogattam a koncertre, mert gazdag kulturális élményben lehetett részem” – fogalmazott egy másik tatai lakos, Santavecz Anita irodalomtörténész kérdésünkre.

Az érdeklődők legközelebb Debrecenben hallgathatnak katonazenét, ahol tíz külföldi és két hazai társulat fellépésével, július 3-6. között rendezik meg a Nemzetközi Katonazenekari Fesztivált.