Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Zrínyi Kiadó is részt vesz az Ünnepi Könyvhéten

Szöveg: Szűcs László | Fotó: Füzes Judith |  2021. szeptember 3. 9:01

A budapesti Vörösmarty téren Szabó T. Anna költő, író nyitotta meg szeptember 2-án, csütörtökön délután a 92. Ünnepi Könyvhét fővárosi programsorozatát. A rendezvény – amelyen a Zrínyi Kiadó is részt vesz – vasárnapig az ország számos nagyvárosában várja az érdeklődőket.

Ünnepi_könyvhét (4)

Dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, a Zrínyi Kiadó vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: Budapesten, a Vörösmarty téren, az 55-ös számú pavilonban várják az érdeklődőket a kiadó által megjelentetett újdonságokkal és a korábbi sikerkönyvekkel. „Már a megnyitó napján nagy volt az érdeklődés a standunknál, sokan vásároltak” - mondta Isaszegi János, kiemelve: a rendezvény zárásáig, azaz vasárnapig várják a látogatókat.

Ünnepi_könyvhét (3)

Budapest mellett immár hetedik alkalommal a szegedi helyszínen is ott vannak a kiadó munkatársai. „Az egyetem fő épülete előtti Dugonics téren taláhatóak a kiadói pavilonok, köztük a Zrínyi Kiadóé is. Különlegesség, hogy a helyi toborzóiroda minden nap egy-egy katonával bekapcsolódik a pavilonunk munkájába, meghirdetett toborzó tevékenységként” – árulta el a kiadó vezetője, hozzátéve: a rendezvény helyszínén felállított pódiumon, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kapott megszólalási lehetőséget a Zrínyi Kiadó, hogy bemutassa legfrissebb könyveit. Ezen a hétvégén – szeptember 3-án, pénteken 17 órától – a kiadó vezetője és Magyarország űrhajósa, Farkas Bertalan fogják bemutatni - többek között - az asztronautáról, repülésének 40. évfordulójára készült, „A csillagok útján” című könyvet. De emellett a „Haditechnika fiataloknak” című sorozat 2020-2021-ben készült tíz könyvét is megismerhetik az érdeklődők. A pódiumbeszélgetések fő témája pedig az űrhajózás, az űrkutatás, az űrorvostan és a magyar űrstratégia lesz.

Ünnepi_könyvhét (2)

Isaszegi Jánostól megtudtuk azt is, hogy az immár 70 éves Zrínyi Kiadó mind Budapesten, mind pedig Szegeden - a hadtörténelmi, hadtudományi és honvédelmi könyvein túl - kiállítja és árusítja a két évvel ezelőtt meghirdetett Hazafias és honvédelmi nevelés program keretében elkészült kiadványokat, illetve az augusztus végi kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón is nagy népszerűségnek örvendő repülős, harckocsizó, hadihajós és kézifegyveres posztereit.

(Felvételeink az Ünnepi Könyvhét budapesti helyszínén készültek.)

Ünnepi_könyvhét (1)