Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Zrínyi Kiadó könyvújdonsága

2007. január 1. 0:00

A Zrínyi Kiadó a forradalom 50. évfordulóján egyedülálló és várhatóan nagy visszhangot kiváltó kötetet nyújt át az olvasónak. A téma egyik legkiválóbb hazai szakértője, Horváth Miklós és szerzőtársa, Tulipán Éva a még meglévő fehér foltok közül a forradalom és szabadságharc emberveszteségeinek számbavételére vállalkozott.

A három nagy szerkezeti egységből álló mű első részében a harccselekmények során elszenvedett veszteségekről, a polgári lakosság ellen végrehajtott fegyverhasználatról, a sortüzekről, a kádári megtorlás során elszenvedett emberveszteségekről olvashatunk.

Ezt követően a veszteségek időbeli és térbeli megoszlását, illetve a halálozások nemek, korcsoportok és az elhunytak foglalkozása szerinti megoszlását vizsgálják a szerzők. A kötetet a harcokban és a megtorlás során elhunyt mintegy 3000 fő halálának körülményeit adatszerűen bemutató táblázatok, illetve adattár zárja. A könyvet az emlékezés hangulatát felidéző fotók egészítik ki, teszik teljessé.

Az In memoriam 1956 című kötet – mint jelentős, hiánypótló munka – rendkívül fontos tényanyagával kiemelkedik az ötvenedik évfordulóra megjelenő munkák sorából, így egyaránt számot tarthat a forradalomban és a szabadságharcban hajdan részt vevők, a korszak kutatói és az érdeklődő olvasók figyelmére.

A könyv terjedelme 368 oldal, 5 ív fotómelléklettel. Ára 4500 forint.