Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A zűrzavar anatómiája

A helyőrség

Szöveg: Révész Béla |  2021. április 3. 9:38

Két évvel ezelőtt Rod Lurie újabb filmet forgatott az amerikai hadsereg afganisztáni pokoljárásáról. Mozija azért hat frissnek, mert a kötelező, hollywoodi hősi ábrázoláson belül is egyértelműen vállalja az értelmetlenség, az ostoba döntések és a bukás valóságát.

ou_01

Az USA haderejének vezetése a 2000-es évek közepén remek érzékkel találta ki, hogy kisebb létszámú helyőrségeket hoz létre Afganisztánban, hogy az ott állomásozó katonák a lehető legjobb kapcsolatot építsék ki a helyiekkel, elsősorban azért, hogy információkat kapjanak tőlük az ellenséges erőkről. A jó kapcsolat kiépítése időnként különböző felújítási-építési beruházásokban, időnként egyszerű készpénzlobogtatásban öltött formát, de a lényeg az volt, hogy működjön a dolog. Több-kevesebb sikerrel működött is, ám történetünk szempontjából nem is ez a leglényegesebb, inkább a Kamdesh mellett kiépült helyőrség. Hogy kinek támadt az a kolosszális ötlete, hogy a tábort egy hegyek övezte völgybe telepítsék, gyakorlatilag védhetetlenné téve azt, beazonosítható, de fátylat borít rá az idő. Nem úgy azon katonákéra, akiket odaküldtek a mészárszékre, azzal a határozott utasítással, hogy tartsák a helyőrséget. Megpróbálták, de nagyon súlyos árat fizettek érte.

2009 októberében ugyanis több száz felkelő rohamozta meg a tábort, amelyben nagyjából nyolcvan amerikai katona próbálta meg a lehetetlent. Hogy a hegyekből micsoda rálátás nyílt a helyőrségre, hogy hogyan rendeztek futóvadlövészetet a tálibok, hogy eleve mennyire kilátástalan volt a küzdelem, talán nem kell részletezni. Ha nincs a várva várt légicsapás az ostrom végén, az amerikaiak nagy valószínűséggel az utolsó emberig ott halnak meg, becsületükre legyen mondva: a végsőkig tartották a tábort, s e tettük a történtek után két katonának is Medal Of Honort jelentett a kongresszusban.

ou_04

Mindez még a pazarul kidolgozott csatajelenetekkel együtt is édeskevés lenne egy emlékezetes mozi elkészítéséhez, de Rod Lurie rendező vett egy nagy levegőt, majd úgy döntött, a hollywoodi panelrengetegben is mutat valami egyedit, amitől A helyőrségről évek múlva is elismerően lehet beszélni. A kötelező klisék mellett (hősiesség, rettenthetetlenség, cinikus humor) mellett ugyanis határozott nyíltsággal ábrázolja a gyengeséget, a zavarodottságot, sőt: az emberi butaságot és ostobaságot. A hibákat elkövető amerikai katona képe ennyire tisztán ritkán rajzolódik ki előttünk, Lurie azonban nem ismer tabut a filmjében. Az alapszituáció hasonló, mint a Black Hawk Down esetében: egy teljesen elhibázott szituációt kell megoldania maroknyi katonának, úgy, hogy nem számíthatnak külső segítségre. A helyőrség esetében ezt megfejelte a valóság sutasága: a harcedzett katonák keverednek a tapasztalatlanokkal, ami egy ostrom esetében nem éppen a legszerencsésebb kombináció. Már rögtön a film elején az egyik majdnem letépi a társa fejét haragjában, amiért az annyira szorosan a háta mögül tüzel, hogy a lövedékek az arcától centikre süvítenek el. Egy másik újonc a támadás kellős közepén áll le vitatkozni a lőszerre váró bajtársaival – ez sem a legprofibb hozzáállásról tanúskodik. Amikor kis szünetet tartunk két attak között, számunkra is kiderül: a túlélés elsőbbsége ebben az esetben átírja a legendás bajtársiasságot és a minden katona egyenlő elvet. Itt nemes egyszerűséggel vannak olyan fegyveresek, akik táboron belül közutálatnak örvendenek, kiszámíthatatlanságuk, megbízhatatlanságuk vagy éppen gyávaságuk okán.

ou_werk

Mert Lurie nem fél a gyávaság ábrázolásától sem. A cselekmény rövid ideje alatt a táborban három parancsnok is szolgál, ezek közül a második annyira retteg, hogy még a latrináig sem mer kimenni, a szállásán kuksol, és műanyag palackokba vizel. Olyat is látunk, aki a tálib támadás alatt gyakorlatilag annyira leblokkol, hogy társai semmiben nem számíthatnak rá. A táboron belüli feszültség ráadásul csak fokozódik annak a ténynek a tudatában, hogy ebben az esetben messze nem az amerikaiak vannak előnyben. A tábor idióta elhelyezkedése máris a vesztes oldalra rakja őket, ehhez jön még hozzá az, hogy a tálibok gyakorlatilag fegyverzet és muníció tekintetében is sokkal, de sokkal jobban állnak, ráadásul hegyekről kell egy szűk völgybe tüzelniük.

ou_02

A színészek nagyon rendben vannak, a legemlékezetesebb Orlando Bloom nem hosszú, ám annál kidolgozottabb alakítása. Érdekesség, hogy a filmben egy rakás világsztár csemetéje tűnik fel: Scott Eastwood, James Jagger és Milo Gibson. A papákat a vezetéknév alapján ki lehet találni. Bloom mellett meg kell említeni Caleb Landry Jonest is, aki ismét bebizonyítja: ha értő rendező kezei közé kerül, a szó legnemesebb értelmében tud páratlan szórakoztatást nyújtani.

A látványt nem érdemes ragozni, Hollywood ebben nem szokott tévedni. Precízen kidolgozott csatajelenetek füzére a film, a végső ostrom káoszának és tomboló poklának ábrázolása mindent visz, csemege a háborús műfaj rajongóinak, egyben méltó emlék a harcosoknak.

ou_03

A kamdeshi csata nem volt sikertörténet, de két dologra élesen rávilágított: az egyik, hogy az erkölcsi diadal nem minden esetben üdvözít. A másik, hogy szűk és nehezen védhető völgybe felelőtlenség tábort telepíteni, miközben ellenséges harcosok ezrei nyüzsögnek a környező hegyeken. Hiába csúcstechnika, hiába kiképzettség, ha egy eleve esélytelen szituációba kerül egy csapat, a végkifejlet sem lehet happy end. Itt sem az, mégsem a hiábavalóság érzése lesz úrrá rajtunk, inkább valami csendes, elismeréssel vegyes bizonytalanság.

ou_plakat

A helyőrség

(The Outpost) 2019



Rendező:
Rod Lurie

Forgatókönyvíró: Eric Johnson,
                               Paul Tamasy

Zene: Larry Groupé

Vágó: Michael J. Duthie

Operatőr: Lorenzo Senatore

Szereplők: Orlando Bloom,
                   Caleb Landry Jones,
                   Scott Eastwood,
                   Milo Gibson

Premier: 2019. november 2. (Görögország)

Címkék