Ács Tibor - egy hadtudós emlékére

Magas, szikár alakja gyakran tűnt fel a Hungária körúton, a HB üléseire vagy konferenciára sietve, a Magyar Hadtudományi Társaság irodájában, vagy a Hadtörténelmi Tanszék körül. Sokan ismerték, ismertük személyesen, sokan és sokat köszönhettünk neki.

Az 1931-ben, Budapesten született Ács Tibor 1949-ben rádiótechnikusi végzettséget szerzett. Ezt követően, 1950-ben önként belépett a hadseregbe, ahol egy féléves tiszti tanfolyam elvégzését követően alhadnagyi rendfokozattal a hadsereg első lokátoralakulatánál kezdte a tiszti pályafutását. Néhány év múltán lehetőséget kapott a pályamódosításra: beiskolázták a Petőfi Akadémiára, ahol érdeklődése a történelem, különösen 1848–1849, a forradalom és szabadságharc története felé fordult. Utóbb elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem–könyvtár szakát, s végérvényesen a hadtörténettel kötelezte el magát, eredeti szakmájából megtartva technikatörténet iránti fogékonyságát.

Pályáját 1963-ban a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanárként folytatta, később a Zrínyi Katonai Kiadóban irodalmi vezetői és igazgató-helyettesi, majd a Honvédelmi Minisztérium Tudományos Tanácsa titkári beosztásában dolgozott. Ács Tibort már ezredesként, 1989. január 1-jével nevezték ki a Hadtörténelmi Közlemények főszerkesztőjévé, s innen helyezték nyugállományba 1991 májusában.

Kutatói pályafutása az 1960-as években indult, első tanulmányai 1967–1968-ban láttak napvilágot. 1966-ban a bölcsészettudomány doktora, 1982-ben a hadtudomány kandidátusa lett, 1994-ben a hadtudomány doktora címet érte el. Érdeklődésének középpontjában mindvégig a magyar hadtörténet, hadügy és hadtudomány múltjának feltárása állt, különösen a XIX. század azon kiemelkedő személyiségeinek az élete, akik kötődtek a hadsereghez, a hadügyhöz, és akiknek az élete tanulságul szolgálhat az utókor számára. Ács Tibor az 1980-as évektől szívós módszerességgel tárta fel a magyar hadtudomány kezdetei törekvéseit, első hadtudósaink (köztük például Kiss Károly, Tanárky Sándor, Hollán Ernő) életművét, e tudományág hazai historiográfiáját.

„Hosszúnak mondható hadtörténészi pályám értelmét az adja meg – írta szerényen utolsó könyvének előszavában –, hogy a levéltárakból kibányászott ismeretlen kútfők feldolgozásával néhány ténnyel és összefüggéssel gyarapíthattam a XIX. századi magyar hadtörténetet és tudománytörténetet. S ami ennél is fontosabb, hogy olyan forrásokat tártam fel, amelyek segítségével új adalékokkal sikerült talán árnyaltabbá tenni Batthyány Lajos, Bolyai János, Kisfaludy Károly, Kiss Károly, Kossuth Lajos, Mészáros Lázár, Petőfi Sándor, Széchenyi István és más jeles személyiségek katonáskodásáról, hadügyi és honvédelmi nézeteiről kialakított történeti képet.”

Kiss Károly (1986), Széchenyi katonaévei (1994); Mészáros Lázár (1996), Haza, hadügy, hadtudomány (2001); Bolyai János új arca – a hadi mérnök (2004) című munkái – hogy csak néhányat említsünk – kötelező olvasmányok nemcsak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, de a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is.

Több, mint öt évtizedes tudományos munkásságát 21 könyv és mintegy 300 közlemény fémjelzi, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége 2004-ben Eötvös József Koszorúval, 2010 májusában pedig Akadémia Díjjal ismert el. A honvédelmi miniszter Zrínyi-díjat adományozott részére kimagasló tudományszervezői, oktatói kutatói tevékenységéért, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szenátusa pedig tiszteletbeli doktorrá nyilvánította és feljogosította a Doctor honoris causa cím viselésére.

Ács Tibor érdemei sokkal számottevőbbek, mint azt magáról állította. Valójában kevesen tettek annyit a hadtudomány, azon belül is a hadtörténet helyének, szerepének kijelöléséért, oktatásáért és népszerűsítéséért, mint ő. A XIX. századi előzmények kutatásával és bemutatásával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elfogadta a diszciplina önállóságát, és 1994-ben (a IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztályán belül) ismét felállította a Hadtudományi Bizottságot, amelynek 2002–2008 között elnöke is volt.

Búcsúzás helyett ezért inkább azt mondjuk: Ezredes Úr, köszönjük! Isten Veled, nyugodj békében!