Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ADHU23: lőgyakorlaton bizonyítottak a dunántúli tartalékosok

Szöveg: Molnár Zsolt hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2023. november 10. 16:22

A dunántúli területvédelmi ezredek is részt vesznek az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton.

7

A gyakorlat fő mozzanatait megelőzően az MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred célfelkészítést tartott három másik területvédelmi ezred bevonásával. Az előzetes felkészülést követően kezdődött a gyakorlat tényleges, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár által megadott műveleti követelmények alapján tartott felkészítésének első stádiuma Győr, Veszprém, Várpalota és Szombathely helyőrségekbe történő bevonulással.

A folytatásban a páncélosdandár részére átadott területvédelmi század – az erők védelmi feladatainak végrehajtása mellett – kötelék lőgyakorlaton keresztül is bizonyította azt, hogy a területvédelmi tartalékos katonák művelet idején is bevethetők. A feladatteljesítést követően a századot visszacsoportosították a béke helyőrségekbe, ahol a gyakorlat során szerzett tapasztalatokat közösen dolgozzák fel.

1