Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sport nemzeti ügyünk

A nagy sportesemények rendezése Magyarország különleges képessége

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Illyés Tibor / MTI, Nagy Gábor, Kormány Gábor |  2023. november 10. 18:35

„Számunkra, magyaroknak a sport nemzeti ügy, sőt, nemzeti karakter kérdése. Sokáig az egyetlen nemzeti önkifejezési módunk is volt” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a „Diplomácia a sportban, Sport a diplomáciában” konferencián Budapesten, november 10-én. A tárca vezetője elmondta, hogy a 2010 óta zajló infrastrukturális fejlesztések hatására a sport jelentős nemzetgazdasági tényezővé vált.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi időszakokra utalva kiemelte: „amit most a széles társadalmi térben ki tudunk fejteni, az szinte kizárólag a sporton keresztül jelenhetett meg.” Mint mondta, ezek az idők elmúltak, de a sport által közvetített értékek állandóan jelen vannak az életünkben. „Kitartás, küzdeni tudás, alázat, tisztesség, csapatmunka – ezekre hívja fel a figyelmet a sport és az egész társadalomnak szüksége van ezekre az értékekre” – sorolta.

Hozzátette: a magyar kormány elkötelezetten támogatja a sport ügyét, 2010 óta számos jelentős infrastrukturális fejlesztés segítette a sportéletet, köztük említette a 2017-ben átadott Duna Arénát, a 2019-ben felavatott Puskás Arénát és az idén nyáron megnyílt Nemzeti Atlétikai Központot. „Arra is nagyon büszkék vagyunk, amivel ezeket a létesítményeket megtöltöttük az elmúlt években: a nagy sportesemények megrendezésével olyan különleges képességre tett szert ez az ország és annak sporttal foglalkozó része, amely valóban egyedülállónak számít” – mondta. A tárcavezető felidézte: a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot 2021-ben részben, a 2023-as atlétikai világbajnokságot pedig teljes egészében Budapesten rendezték meg, de többek között két vizes világbajnokságnak, Európa-liga döntőknek, férfi kézilabda-Európa-bajnokságnak is otthont adott a magyar főváros.

PB101029

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a sportot is felügyelő honvédelmi tárca vezetőjeként felidézte: személyesen is megtapasztalhatta, milyen ereje van a diplomáciának, s milyen lehetőségek rejlenek abban, amikor az emberek egymás nyelvén vagy egy harmadikon beszélnek a sportban rejlő értékekről. „A sport diplomácia nélkül elképzelhetetlen lenne” – tette hozzá.

Szalay-Bobrovnicky Kristóf kifejtette, hogy a magyar sport jelentős nemzetgazdasági potenciált rejt magában, az infrastrukturális fejlesztések jelentős sportturizmust vonzanak, az ehhez kapcsolódó vendégéjszakák, szállítási, étkezési és egyéb szolgáltatások révén.

A konferencia megálmodója, dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára nyitóbeszédében felidézte: az államtitkárság idén májusban rendezte meg az első sportdiplomáciai konferenciáját. „A maihoz hasonló rendezvényeknek az a célja, hogy önök, akik itt ülnek velünk, egymással is beszélgessenek, osszák meg a gondolataikat és segítsék egymás munkáját” – fogalmazott.

PB101051

Az államtitkár felsorolta a hazai sportdiplomácia elmúlt fél évben elért eredményeit: a budapesti atlétikai világbajnokságot Magyarország történetének legnagyobb sporteseményének nevezte, amelynek rövid-, közép- és hosszútávú hatásai is vannak; de megemlítette azt is, hogy a Nemzetközi Úszószövetség kongresszusa megszavazta a svájci Lausanne-ban működő a szervezet székházának Budapestre költözését; a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Gyulai Márton nemzetközi sportvezetőt nevezte ki sportigazgatójának; Fürjes Balázst pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó tagjává választották az előző hónapban.

A nemzetközi sportesemények és a sportdiplomácia relációját vizsgáló egésznapos sportdiplomáciai rendezvényen, a Bálna Honvédelmi Központban – mások mellett – Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja; Schmidt Gábor, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára; Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő; Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Sebastian Coe korábbi atléta, olimpiai bajnok, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is részt vett.