Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahmadinezsád: Irán kész tárgyalni

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 27. 8:24

Irán, ellentétben azzal, amit a Nyugat állít, kész tárgyalni a nagyhatalmakkal nukleáris programjáról – idézte az iráni elnök szavait január 26-án, csütörtökön az állami televízió honlapja.

„Azt állítják (a nyugati hatalmak), hogy Irán menekül a tárgyalások elől, de ez nem igaz.(…) Miért kellene nekünk ezt tennünk?" – tette fel a költői kérdést Mahmúd Ahmadinezsád az ország déli részén lévő Kermanban tett nyilatkozatában. A politikus ezenkívül ostorozta a Nyugatot, amiért minden egyes alkalommal éppen a következő tárgyalás előestéjén dönt a szankciókról, megzavarva ezzel annak előrehaladását.

Az Irán atomprogramjáról szóló tárgyalásokban részt vevő 5+1-es csoport – nevezetesen az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország) és Németország – az utóbbi napokban többször hangot adott annak az óhajának, hogy Teherán üljön vissza a tárgyalóasztalhoz.

Az iráni államfő az Európai Unió (EU) által bejelentett új szankciókkal kapcsolatban hangsúlyozta: azok nem lesznek hatással az országra.
„Egykor a kereskedelmünk 90 százalékát Európával bonyolítottuk, de ma ez az arány már csak 10 százalék, az Egyesült Államok pedig idestova 30 éve nem vásárol olajat Irántól, és nincs kapcsolata a központi bankunkkal (…). Az iráni népet nem fogja érinteni a büntetőintézkedés" – szögezte le az iráni államfő.

Közben az iráni parlament az EU-ba irányuló olajszállítás azonnali leállítását követelte. A Fars hírügynökség csütörtöki jelentése szerint a teheráni törvényhozás energiabizottsága már hozzá is látott egy ehhez szükséges törvénytervezet kidolgozásához. A képviselők már vasárnap szavaznának az indítványról.