Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aknamezőre tévedtek a jemeni menekültek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. március 24. 20:40

Észak-Jemenben aknamezőre tévedt menekültek egy csoportja, amikor táborukból szülőfalujukba igyekeztek, s a robbanásokban tízen meghaltak, tizenöten pedig megsebesültek – jelentette be március 23-án, pénteken Szanaában a védelmi és belügyi tárca.

Összesen három akna robbant az aknamezőn Haddzsa tartományban, amely szomszédos azzal Szaada tartománnyal, amely az észak-jemeni muszlim lázadók fellegvárának számít.

A síiták zaidista ágához tartozó húszi felkelők már 2004 óta harcolnak a kormányerők ellen. A konfliktus miatt, amely már több ezer áldozatot szedett, több mint negyedmillió ember hagyta el eddig az észak-jemeni régiót. A húszi fegyveresek összetűzésbe keveredtek a szalafistákkal is, így a konfliktus kiterjedt Haddzsa tartományra is.