Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Állománygyűlések – zsinórban

Szöveg: VJ |  2008. október 1. 9:52

A katonai szervezetek életének olyan fontos eseményei az állománygyűlések, hogy azok megtartásának rendjét a szolgálati szabályzat rögzíti. Nem véletlenül, hiszen ezek a rendezvények a személyi állomány tájékoztatásának, a soron levő feladatok ismertetésének, értelmezésének, a fegyelmi helyzet értékelésének, s nem utolsó sorban az állomány észrevételei, javaslatai meghallgatásának alapvető fórumai.

A szentendrei MH KKB és KPTSZI teljes állományára kiterjesztve 2008.09.29.-én és 30.-án 4 rendezvény keretében – közalkalmazottak, szerződéses legénységi állományúak, tiszthelyettesek és tisztek részére – foglalta össze a parancsnok, Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy, az MH és a saját szervezet feladataival, működésével, a közelebbi és távolabbi célok ismertetésével kapcsolatos közérdekű, nyílt tudnivalókat.

Az állománygyűlések egyik nem titkolt célja az volt, hogy erősítse a „beavatottság érzést", hogy a követelményekről és a lehetőségekről hivatalos és nem pletykaszintű, „folyosói" információk terjedjenek. Különösen a szerződéses legénységi állományúak gyűlése volt fontos ebből a szempontból, hiszen már évek óta tapasztalható, hogy egy részük a katonai pályát sajnos csak jobb lehetőség híján vállalja és ezért is szerény az MH megtartó képessége. A katonai szervezet életébe való beavatástól a parancsnok azt várja, hogy a „megélhetési „katonából egyre inkább „motivált" katona válik.

Ugyancsak ebbe a parancsnoki törekvésbe illeszkedik, hogy a ZMNE tiszti hallgatók alapkiképzésen, a bázison tartózkodó csoportja a tisztek állománygyűlésén vett részt, kifejezve ezzel a kiemelt szerepüket és megkülönböztetett felelősségüket a katonai szolgálat ellátásában.

1595880358
 

Címkékkiképzés