Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Álriport okozott háborús pánikot Grúziában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 14. 6:36

Egy grúz tévé álriportot közölt arról, hogy megtámadták Grúziát. A műsorban tényként közölték, hogy Dél-Oszétiában merényletet követtek el Eduard Kokojti dél-oszét elnök ellen, mire az elszakadt területről lőni kezdték a határ közelében lévő grúziai Nikozi falut, és az orosz csapatok behatoltak Grúzia területére.

Miheil Szaakasvili elnököt és a kormányt evakuálták – mondta a műsorvezető, majd néhány perc múlva bejelentette, hogy az államfőt megölték, és megalakult a népi kormány, amelynek élén Nino Burdzsanadze áll.

Burdzsanadze korábban Szaakasvili harcostársa és a parlament elnöke volt, ma azonban már ellenzéki, és épp nemrégen tárgyalt Moszkvában.

Az álriport fél órát tartott, és csak utána jelentette be a műsorvezető, hogy a térségbeli helyzet esetleges kiéleződésének “lehetséges fejleményeit vázolták fel".

Az álriport Orson Wellesnek az Egyesült Államokban tömeges pánikot kiváltó A világok harca című rádiójátékát (1938) idézte fel, ugyanis az Eho Moszkvi rádió helyszíni tudósítója szerint Grúziában is kitört a pánik, az emberek csomagolni kezdtek és menekülni akartak, a telefonvonalak nem bírták a terhelést, elterjedt, hogy a fiatalokat azonnal behívják katonai szolgálatra. A halálra rémült emberek csak órákkal később tértek magukhoz.

Dél-Oszétiában is elég nagy rémületet váltott ki a műsor, mert sokan nézik a grúziai televízióadásokat, de az Interfax orosz hírügynökség helyszíni tudósítója szerint végül nem tört ki pánik. Maga Eduard Kokojti súlyos provokációnak minősítette a műsort.

Grúzia 2008 augusztusában fegyveres erővel próbálta visszahódítani a tőle a Szovjetunió széthullása után elszakadt Abháziát és Dél-Oszétiát, de Oroszország csapataival visszaverte a grúz támadást és behatolt Grúzia területére. A harcok öt nap múlva véget értek, s nem sokkal később Oroszország elismerte mind Dél-Oszétia, mind Abházia függetlenségét. A kialakult helyzet rendezéséről Genfben folynak tárgyalások, amelyek következő fordulója március 18-án kezdődik.