Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerika sem érezheti biztonságban magát!

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. december 14. 9:15

Európához hasonlóan az Egyesült Államokban élő muszlimok is radikalizálódhatnak – figyelmeztetett a hét végén a The Washington Post annak kapcsán, hogy öt amerikai muszlim fiatalt fogtak el terrorizmus gyanújával a napokban Pakisztánban. Az újság rámutatott: az utóbbi egy évben több olyan terrorista támadás történt amelyben amerikai állampolgárok voltak érintettek.

Az észak-virginiai fiatalemberek hónapok óta e-mail kapcsolatban álltak a tálib mozgalommal, az Afganisztán és Pakisztán határvidékén fekvő törzsi körzetbe készültek, amely az al-Kaida terrorszervezet több tagjának is feltehetően a rejtekhelye.

Megdőlni látszik a régi feltevés, hogy az európai muzulmánok könnyebben radikalizálódhatnak, mint jobban asszimilálódott amerikai hittársaik.

Szakértők továbbra is úgy vélik, hogy az amerikai muzulmán kisebbség nagyobb jólétben él, jobban beilleszkedett és mérsékeltebb, mint az Európában élő muzulmán csoportok. Megfigyelők ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az új bevándorlókkal, a harcias iszlámizmus globális terjedésével, továbbá az Egyesült Államok 2001 óta végrehajtott bizonyos, muzulmánellenesnek tekinthető lépéseivel fokozódik a hazai terrorizmus kockázata.

A lap rámutatott: nemcsak a pakisztáni származású amerikaiak radikalizálódhatnak – ahogy eddig történt -, de potenciális veszélyforrást jelentenek az utóbbi időben Szomáliából bevándorolt és nagy szegénységben élő, fiatal muzulmánok is.

A The Wall Street Journal hét végi száma szintén hosszú cikkben fejtegette, hogy ezentúl Amerika sem érezheti biztonságban magát az úgynevezett hazai terrorizmussal szemben. A vezető konzervatív napilap viszont szintén rámutatott: Európában – ahol az al-Kaida több országban sejteket és hálózatok működtet – sokkal rosszabb a helyzet, ott a megkülönböztetés, az előítéletek és a kirekesztés nyomán olyan szubkultúrák alakultak ki, amelyek igazi melegágyai a terrorizmusnak. A nem muzulmán amerikaiak nagy többsége üdvözli a muzulmán bevándorlókat, ahogy korábban az angol, ír, olasz és lengyel bevándorlókat. A svájciakat zavarhatják a minaretek, Amerikában azonban soha nem születne döntés azok építésének megtiltásáról – állapította meg az újság.