Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai a szabadon likvidálható terroristák listáján

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. április 8. 6:40

Először került fel egy amerikai állampolgár a megölhető terrorgyanús személyek listájára az Egyesült Államokban, írta a szerdai Washington Post. A CIA jóváhagyta, hogy elfogni vagy megölni megjegyzéssel felkerüljön a listára az az imám, aki honlapján korábban amerikai katonák megölésére buzdította a muzulmánokat szerte a világon.

Az imámmal – az Új-Mexikó államban született Anvar al-Avlakival – hónapokon át levelezett az a palesztin származású amerikai katonaorvos, aki 13 embert mészárolt le [1] tavaly novemberben a texasi Fort Hood-i katonai támaszponton. Avlaki feltehetően Jemenben bujkál, ahol körözést adtak ki ellene.

Amerikai állampolgárnak a CIA-listára helyezése rendkívüli intézkedés, ehhez a washingtoni Fehér Ház külön engedélyére van szükség.

A listára kerülés azt jelenti, hogy az imám ellen nemcsak amerikai és jemeni katonai akciók engedélyezettek, hanem a CIA is célzott műveletet indíthat letartóztatására vagy megölésére.

A New York Times arról írt, hogy a radikális imám már nemcsak buzdít Amerika elleni támadásokra, hanem közvetlenül részt is vesz azok szervezésében. Az amerikai felderítés szerint Anvar al-Avlaki az al-Kaida terrorhálózat fontos ügynöke lett az Arab-félszigeten, Jemenben és Szaúd-Arábiában; toborzást végez az Egyesült Államok és külföldön élő amerikaiak elleni terrorakciókhoz.

A CIA legalább egy támadást – pilóta nélküli Predator repülőgéppel – már végrehajtott Jemenben; a 2002-es akcióban az al-Kaida több ügynökét megölték.

CímkékKAIA