Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai állampolgárt rabolt el az al-Kaida

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 3. 13:20

Az al-Kaida vállalta magára egy Pakisztánban élő amerikai állampolgár elrablását. Ajmán az-Zavahri, a nemzetközi terrorszervezet vezetője frissen közzétett üzenetében közölte, hogy az augusztus 13-án elrabolt Warren Weinstein szabadlábra helyezéséért cserébe azt követelik az Egyesült Államoktól, hogy állítsa le a pakisztáni, afganisztáni, szomáliai és jemeni célpontok elleni légicsapásait, valamint engedje el foglyait.

A terrorvezér harmincegy perces üzenetéről az iszlamista honlapokat figyelő, SITE nevű amerikai szervezet számolt be.

Zavahri, aki azután vette át az al-Kaida vezetését, hogy egy amerikai kommandó végzett elődjével, Oszama bin Ladennel, üzenetében azt is megerősítette, hogy helyettese életét vesztette Pakisztánban augusztusban egy amerikai légi támadás következtében. Azzal fenyegetőzött, hogy megtorló csapásokat hajtanak végre.

Weinsteint nyolc-tíz fegyveres rabolta el a pakisztáni Lahorban lévő otthonából. A hatvanas éveiben járó amerikai férfi hat éve él Pakisztánban, és az amerikai kormányzati segélyek célba juttatásával foglalkozó J. E. Austin Associates cég pakisztáni igazgatója. Végzettsége nemzetközi jogász és közgazdász.