Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat kezdődik

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. július 22. 12:19

Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös haditengerészeti gyakorlatot tart a hét végén, így akarva világos üzenetet küldeni Észak-Koreának, hogy mérsékelje agresszív magatartását – jelentette be kedden az amerikai védelmi miniszter. Robert Gates dél-koreai látogatásán arról is beszélt, hogy a két szövetséges állam a közös manőverrel is fokozni akarja „együttes védelmi képességét”.

„E védelmi jellegű, összetett gyakorlatok célja az, hogy világos üzenetet küldjünk Észak-Koreának arra vonatkozóan, hogy vessen véget agresszív magatartásának, és hogy föltett szándékunk közösen fokozni együttes védelmi képességeinket" – hangoztatta az amerikai védelmi miniszter.

Peking, az észak-koreai rezsim egyetlen komoly szövetségese elítélte a tervezett hadgyakorlatot, azt állítva, hogy az Kína ellen irányul.

Gates cáfolta a pekingi állításokat. Mint mondta, a tervezett hadgyakorlat „a koreai, nem pedig a kínai partok előtt lesz. Hasonló manővereket évtizedek óta rendezünk" Dél-Koreával közösen – tette hozzá.

Kína hivalkodva mutatta be növekvő katonai erejét, amikor kedden az állami televízió képsorokat sugárzott a kínai keleti tengeri flotta nemrég rendezett gyakorlatáról, amely a kínai és a koreai partok közötti vizeken zajlott le.

A Dél-Koreában tartózkodó Gateshez szerdán csatlakozik Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, jelezve Washington Szöulnak nyújtott támogatását a Phenjannal zajló vitában. Ennek tárgya a Cshonan dél-koreai korvett márciusban történt elsüllyedése és 40 tengerész halála. Szöul azt állítja, hogy a tragédiát egy észak-koreai torpedó okozta. Az ENSZ július elején nyilatkozatban ítélte el a korvett elsüllyesztését, de – nyilván kínai nyomásra – egy szóval sem tért ki Phenjan felelősségére.

1595904922
 

Egy észak-koreai tisztségviselő határozottan elítélte a július 25-én kezdődő, a Sárga- és a Japán-tengerre tervezett amerikai-dél-koreai haditengerészeti gyakorlatokat.

Ri Tong Il, aki Hanoiban egy regionális biztonsági értekezleten résztvevő delegáció tagja, kijelentette, hogy a manőverek súlyosan veszélyeztetik a térség biztonságát. Ha az Egyesült Államok valóban érdekelt a Koreai-félsziget nukleáris fegyverektől mentessé tételében, le kell állítania katonai gyakorlatait és szankcióit, amelyek tárgyalásokra alkalmatlanná teszik a légkört – mondta.