Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai katona a taxisgyilkos

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 22. 22:45

Õrizetbe vették Japánban azt az amerikai katonát, aki a hónap elején távozott engedély nélkül az alakulatától, s akinek hitelkártyáját később megtalálták egy meggyilkolt taxisofőr autójában – közölte a japán rendőrség.

Az amerikai haditengerészet 22 éves matróza március 1-jén tűnt el egységének a Tokiói-öböl torkolatánál fekvő jokoszukai támaszpontjáról.

Hitelkártyáját szerda este megtalálták egy taxiban a jokoszukai amerikai támaszponttól egy kilométerre. A 61 éves taxisofőr holtan hevert autójában; gyilkosa nyakon szúrta egy konyhakéssel. A japán rendőrség abból indul ki, hogy az amerikai – akit hazája haditengerészete dezertálás miatt körözött – ismeri a gyilkosság körülményeit.

Az ügy kínosan érinti az amerikai erőket, mert korábban már több amerikai katonát őrizetbe vettek a japán hatóságok nemi erőszak gyanújával.