Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai nagykövet: a hadsereg vizsgálja felül Aszad támogatását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. június 22. 19:40

A szíriai katonáknak felül kellene vizsgálniuk azt, hogy támogatják Bassár el-Aszad rendszerét az Egyesült Államok szíriai nagykövete szerint, aki egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy az erőszakcselekmények elkövetői nem menekülhetnek meg a felelősségre vonás elől.

Robert Ford – aki még februárban tért haza Washingtonba, miután biztonsági okokból bezárták a damaszkuszi amerikai képviseletet – a Facebook közösségi oldalra feltett nyílt levelében intézte ezt a felhívást a szíriai katonákhoz.

„A nemzeti hadsereg szerepe az ország és az állampolgárok védelme, nem pedig, hogy ártsanak nekik" – olvasható a dokumentumban.

Június 21-én, csütörtökön Szíriában, mindenekelőtt a felkelők fellegvárának számító Homszban és Deraában, legalább 93-an haltak meg a harcokban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint.

Címkékjogvizsga