Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aranyérem Krakkóban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI |  2023. június 24. 14:32

Varga Ádám tizedes, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonája aranyérmet szerzett K-1 500 méteren a kajak-kenuban kontinensviadalnak számító krakkói Európa Játékok június 24-ei, szombati versenynapján.

DEBRE20230624001

Az olimpiai ezüstérmes, idén kétszeres világkupa-győztes Varga Ádám tizedes az előfutamok alapján joggal pályázhatott az aranyéremre, s a katonasportoló már a futam kezdetén bizonyította, hogy nem véletlenül tartják favoritnak. Szinte kirobbant a rajtból, s a riválisok a folytatásban már csak a hátát nézhették. Kétszázötven méternél már egy hajóhossz volt az előnye és ellenfelei hiába várták, hogy az utolsó 200 méteren elfáradjon, bírta a saját maga által diktált elképesztő tempót, s fölényes győzelmet aratott. Tavaly második lett ebben a számban az Eb-n, most pedig felnőtt pályafutása első diadalát aratta világversenyen.

„A pálya első háromszáz métere viszonylag jól esett, nem volt bennem semmi sav, aztán kétszázzal a vége előtt örültem, hogy van egy kis előnyöm, megindítottam a hajót és száz méterig bírtam, az utolsó száz méteren azonban már csak azért küzdöttem, hogy a lapátot be tudjam rakni a vízbe. Féltem, hogy a többiek megindulnak, de szerencsére volt annyi előnyöm, hogy nem értek be” – nyilatkozott Varga Ádám tizedes, aki Gyulay Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől, a K-1 500 méter szöuli bajnokától vehette át az aranyérmét. „Az előző években a felnőtt világversenyeken rendre ezüstérmet ért a teljesítményem, ami szintén egy nagyon jó eredmény, de örülök, hogy végre idén tudok aranyérmeket is szerezni.”

DEBRE20230624014

A fiatal kajakos elárulta, érzi, hogy „tényező” lett a szakágban, a külföldi edzőtáborokban sokan nézik, amikor a vízen dolgozik, a parton sok versenyző, edző is odamegy hozzá és nagyon jól esik neki, hogy tisztelik.

„Ez az aranyérem jó alap arra, hogy a világbajnokságon, ezer méteren megszerezzem az olimpiai kvótát, sőt éremért vagy akár az aranyéremért küzdjek” – tette hozzá.