Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átépítik a Vörös Hadsereg által épített hidat

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 24. 8:46

A múlt század hetvenes éveinek elejéig Pozsonynak egyetlen hídja volt, amely még ma is szolgál, s amelyet a Duna fölött átívelő minden hidak közül a legrútabbként tartanak számon, de már csak egy ideig, mert a Vörös Hadsereg hidászai által épített hidat 2011-ig átépítik: eddig csak önmagára hasonlított, új külleme pedig majd egy bicikliláncra emlékeztet.

Az új szerkezet közelmúltban közszemlére tett látványtervét a sajtó “perforált hátgerinchez" hasonlítja, de a pozsonyiak 6,1 százalékának így is tetszik. Lehet, hogy igazuk van, mert a jelenlegi ormótlan vasszerkezetnél bármi jobban mutat.

Pozsony első “vashídja" még Baross Gábor érdeme volt, Cathry Szalez Ferenc budapesti mérnök tervezte.

Állami pénzből, 1.780.000 forintból épült fel, s ennek fejében a város lemondott az addig évszázadokon át szolgáló, régi metszetekről jól ismert hajóhídjának forgalmából származó vám-és révjogáról. A hidat maga a névadó, Ferenc József avatta fel 1890-ben, de alig szolgált többet fél évszázadnál: a II. világháború áldozata lett.

Ennek helyén építették fel a Vörös Hadsereg hidászai 1945-ben a most átépítendő ormótlan szerkezetet, amelybe annyi vasat építettek be, hogy a régi pozsonyiak attól tartottak: önsúlya alatt roppan össze.

Rozogán ugyan de napjainkig valahogy kibírta. Időközben, a múlt század hetvenes éveinek kezdetétől aztán még négy híd épült meg Pozsonyban, s ötödikként szolgált a most átépítendő régi híd.

Az átépítést nem csak a jobb ízlés indokolja, hanem a Duna Bizottság is elvárja, mert a hajózás szempontjainak alárendelt szabványok szerint a pillérek közti sodorszélesség nem lehet kevesebb száz, a legmagasabb vízállás és a hídtest közötti magasság pedig nem lehet kevesebb tíz méternél.

A régi helyén emelt hídtest ennek megfelelően magasabbra kerül és két régi pillért is lebontanak. Az új szerkezet szélessége két és fél méter híján kétszerese lesz a réginek.

Címkékjog