Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvette kinevezését az NKE új rektora

Szöveg: Páhy Anna | Fotó: MTI / Bruzák Noémi |  2022. február 1. 10:15

Áder János köztársasági elnöktől vehette át rektori kinevezését Deli Gergely a Sándor-palotában tartott ünnepségen, január 31-én. A köztársasági elnök döntése alapján az új vezető rektori megbízatása 2022. február 1-jétől szól, öt évig vezetheti a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet.

Deli_Gergely_MTI

Deli Gergely megválasztására, majd kinevezésére azután kerülhetett sor, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) előző rektorát, Koltay Andrást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökévé választották. Az egyetemi Fenntartói Testület pályázatot írt ki, melyre egyedüliként Deli Gergely jelentkezett, aki 2021. augusztus elsejétől töltötte be az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar dékáni megbízatását. Pályázatát az intézmény Szenátusa megfelelőnek értékelte és egyhangúlag támogatta.

Szenátusi meghallgatásán Deli Gergely megerősítette: nyitott és együttműködésre kész rektorként kíván tevékenykedni. Jelmondata: „Tettrekészség és bajtársiasság”. Mottójával kapcsolatban úgy fogalmazott: az általános fogalomhasználattól eltérően a „tettrekészség” a jóindulatú buzgóság jelentéstartalmával több, mint proaktivitás; a „bajtársiasság” pedig az egész embert és annak életfeladatát célozza, így több, mint kollegialitás, az egyetem polgárai ebben az erkölcsi többlettartalomban emelkedhetnek ki. Hangsúlyozta, az egyetem életében az oktatás és tanulás módszertanának reformját tartja kiemelten fontosnak. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar esetében a világszínvonalú haditechnikákhoz illeszkedő tisztképzés, a Ludovikás életutakat feltáró „Ludovika Csendes Hősei” program, a Rendészettudományi Kar esetében a civil közigazgatási biztonsági szakemberek számára is hozzáférhető képzések erősítése is szerepel a programjában. Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar esetében az önkormányzati szakemberek utánpótlásának fontosságát, az államtudományi mesterképzések átgondolását, a Víztudományi Kar esetében pedig a folyamatban lévő beruházásokat és az Európán túlra mutató vízdiplomáciai képzés erősítését tartja meghatározó jelentőségűnek.

Deli Gergely jogi diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) szerezte, doktori fokozatát „summa cum laude” minősítéssel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A Széchenyi Egyetemen habilitált, tanult New York-ban és Cambridge-ben is. Jogász, egyetemi tanár, az Alkotmánybíróság főtanácsadója és a győri Széchenyi Egyetem professzora. Jelenleg megbízott oktatóként tanít az ELTE-n, Győrben két helyen, az ottani egyetem mellett a Német Jogi Centrumban intézetvezető. Korábban megbízott oktató volt az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetemen és a Mathias Corvinus Collegiumban, melynek korábban igazgatóhelyettese is volt. Deli Gergely hat nyelven beszél (angol, német és spanyol nyelven felsőfokon), hobbija és egyik szakterülete a római jog.

Forrás: uni-nke.hu