„Az a célom, hogy kihozzam magamból a maximumot”

Miért szerettél volna katona lenni?

A családomban mindenki a Magyar Honvédségnél dolgozik: édesapám hivatásos katona, édesanyám honvédelmi alkalmazott. Rajtuk kívül a „kistestvérem” - aki nem olyan kicsi, viszont számomra mindig az marad - szintén ezt a hivatást választotta. Három hete honvéd tisztjelöltként kezdte meg az alapkiképzését az MH Ludovika Zászlóaljnál, hiszen felvételt nyert az NKE HHK-ra. Tehát a családom is egyfajta motiváló háttér volt. Régen, mikor megkérdezték tőlem, mivel akarok foglalkozni a későbbiekben, vagy mi az álmom, mindig azt mondtam, hogy szeretnék olyan munkát végezni, ahol emberekkel dolgozhatok, ahol mindig lesz lehetőségem a fejlődésre. Gyerekkorom óta jellemző volt rám, hogy szerettem a kihívásokat, illetve szerettem átlépni a saját határaimat. Úgy éreztem, a katonaság valami többet tud nyújtani számomra, olyasvalamit, ami nem hétköznapi, és amiben önmagam lehetek.

Miben inspiráltak a családodban lévő katonák?

Édesapám már elég régóta a honvédség tagja. Igazából számomra ő nagy példakép. Rendszeresen jártunk honvédelmi napokra, ezeken az alkalmakon elég közel került hozzám a katonaság. A kiegyensúlyozott életvitel, a családról történő felelősségteljes gondoskodás is alapfeltétele a jó gyermeknevelésnek. Csak az tud sikeres életvitelt közvetíteni a gyereke felé, illetve az az apa hiteles a gyermeke szemében, aki nem csak mondja, hanem ő maga is úgy él, mint amire a gyerekét próbálja tanítani. Számomra ő pontosan ezért inspiráló, ezért motivál az élet minden területén. Édesapám vetette fel, hogy indul állami légiközlekedési szak, és szerinte tökéletesen illene hozzám ez a munka. Azzal indokolta, úgy véli, ebben ki tudnék teljesedni, hiszen kommunikatív vagyok, emellett embercentrikus. Illetve az angol nyelv is közel áll hozzám. Hálás vagyok neki, hogy bíztatott és édesanyámmal együtt bíztak bennem, hogy képes vagyok átlépni a saját határaimat, és olyan pályát választani, amely nem csak egy átlagos munka, hanem hivatás is egyben. Szerencsés embernek mondhatom magam, mivel rengeteg támogatást kapok a szüleimtől.

Milyen felvételi követelmények voltak, amiket teljesítettél?

Az érettségin kívül fontos szerepet játszott az orvosi, illetve a pszichológiai vizsgálat, emellett volt fizikai állapotfelmérés is. Ezek nem jelentettek problémát számomra, hiszen a sport négyéves korom óta jelen van az életemben, ugyanis 14 éven át versenyszinten táncoltam. Az orvosi vizsgálatokat tekintve meglehetősen szigorú elvárások elé néztünk, viszont én azok közé a szerencsés emberek közé tartoztam, akiknek sikerült túljutni mindegyiken.

Mit szeretsz ebben a szakban a leginkább és mi jelenti a legnagyobb kihívást?

Amit igazán szeretek az az, hogy tudom, folyamatos fejlődés vár rám, tele kihívásokkal. Kíváncsian várom, hogyan tudok túllépni azokon a nehézségeken, amelyeket az élet elém tár, és hogyan leszek képes megfelelően kezelni a rám váró feladatokat. A legnagyobb kihívás jelenleg, hogy sikeresen megszerezzem a végzés után a szakszolgálati engedélyemet és a lehető legtöbbet tudjam kihozni magamból.

Mik a tapasztalataid az elmúlt négy évre visszatekintve? Miben változtatott meg, illetve adott új szemléletet az, hogy katona vagy?

Az én tapasztalatom, amit a négy év alatt megszereztem, hogy minden bukkanónak megvan az oka, illetve, hogy az élet teli van lehetőségekkel. Mi döntjük el, mit választunk és melyik irányba haladunk. Számomra nagyon sokat adtak ezek az évek, hiszen voltak nehezebb időszakok, amelyek rádöbbentettek arra, hogy az ember mindent képes megoldani, csak akarni kell. Nagyon sokat erősödtem, mind gondolkodásban, mind a személyiségemet tekintve. Nagyobb rálátásom van a dolgokra, fejlődött a kitartásom, illetve az önfegyelmem is. Megtanultam, hogy ahány ember, annyiféle személyiség, annyiféle gondolkodás. Mindenkitől lehet valami újat tanulni, csak nyitottnak kell lenni. Megismertem a saját határaimat. Illetve, amikor azt éreztem, hogy valamit nem tudok megcsinálni, akkor rájöttem, hogy csak korlátokat állítottam magamnak, amelyeket megfelelő akaraterővel és kitartással képes voltam leküzdeni. Talán mondhatom azt, hogy megismertem saját magamat. Megtanultam elvonatkoztatni és megfelelően értékelni a történéseket a mindennapokban és az éneklésben egyaránt. Ez a négy év olyan barátokat hozott számomra, akik azóta is mellettem vannak, és akikért rettentően hálás vagyok. Bármerre visz az élet, ezek a személyek valószínűleg a jövőm részei lesznek. Nem csak a munkában, hanem a magánéletben is gazdagodtam olyan emberekkel, akik rengeteg újat tanítottak nekem, és akik erőt adnak a mindennapokhoz.

Nőként hogyan éled meg a katonai szolgálatot?

Úgy gondolom, hogy a mai világban ez már elfogadott. Nincs már olyan, hogy csak férfi, vagy csak női munka, viszonylag sokszínűvé vált a világ. Előfordul, hogy nőként az embert előítélet éri. Sokszor megkaptam én is, hogy miért ezt a munkát választottam, ez férfiaknak való. Vannak olyan területek a katonaságon belül is, ahol egy nő ugyanúgy helyt tud állni, mint egy férfi. Nőként ugyanúgy parancsot kell végrehajtani, szellemileg és fizikailag alkalmasnak kell lenni a feladatra. Azon az állásponton vagyok, hogy a kellő elhivatottság segít túllendülni az akadályokon. Ha valaki képes teljesíteni és alázattal végezni a munkát, illetve a hivatásaként tekinteni rá, akkor az nem kérdés, hogy alkalmas-e ellátni a katonai szolgálatot. Nem mindig egyszerű, de a férfiaknak és a nőknek is ugyanazt a ranglétrát kell megmászni az előre jutásért. A sok befektetett energia azonban a későbbiekben kifizetődik.

Hogyan jött az életedbe az éneklés?

Négyéves korom óta jelentős szerepe van a zenének az életemben, hiszen akkor kezdtem el táncolni. Már elég fiatalon éreztem, hogy ebből tudok erőt meríteni a mindennapokhoz. Talán mondhatom, hogy a zene velem született, hozzám tartozik. Körülbelül 11-12 éves lehettem, amikor énekelni kezdtem. A családom és a barátaim az első pillanattól kezdve támogattak. Sajnos 16-17 éves koromban úgy alakult, hogy két-három évre abbahagytam az éneklést és teljesen kizártam az életemből. 20 éves voltam, amikor jelentkeztem katonának, ez az időszak sok változást hozott számomra. Abba kellett hagynom a verseny szintű táncot, hiszen kötve voltam a napirendhez. Tehát sok lemondással járt, de mindez kellett ahhoz, hogy most itt tarthassak. Az életem során rendszeres volt a szereplés, az embereknek mindig szerettem adni valamit magamból, és ezt leginkább a színpadon tudtam megtenni. Éppen ezért újra énekelni kezdtem, igyekeztem képezni a hangomat és ezt megmutatni a világnak. Hiszem, hogy az életben nincsenek véletlenek. Meglehetősen jelentős szerepe volt annak, hogy az iskola megkezdése után arra a döntésre jutottam, hogy használnom kell azokat a lehetőségeket, amelyeket az élet nekem szánt. Közel négy éve, hogy a mindennapjaimban újra szerepet kapott az éneklés. Ez számomra egyfajta önkifejezés. Motiváló, hogy egyre több visszajelzést kapok és kíváncsiak rám az emberek, szükségesnek érzik, hogy halljanak és lássanak a színpadon. Jelenleg amatőr énekes vagyok, ami azt jelenti, hogy rengeteget kell még tanulnom és fejlődnöm. Ez azonban nem okoz problémát, hiszen az a célom, hogy ne álljak meg ezen a szinten, hanem kihozzam magamból a maximumot.

Milyen tapasztalatokat szereztél a „Lehet egy csillaggal több” tehetségkutatón?

2019-ben vettem részt a tehetségkutatón. Ebben az évben kezdtem el énektanárhoz járni, aki nagyon sokat segített abban, hogy megfelelő produkciót nyújthassak. Sajnos, nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, hiszen az első számot nem tudtam úgy előadni, ahogyan azt elvártam magamtól. Viszont a második számot annál színvonalasabban teljesítettem. Mindenki kapott valamilyen emlékezetes ajándékot, de amivel szerintem valójában gazdagabbak lettek a versenyzők, az az emlék maga. Rengeteget adott számomra a verseny. Egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy megtapasztaljam, egy ilyen szituációban hogyan tudok teljesíteni. Átértékeltem mi az, amin javítanom kell. Rádöbbentett arra, hogy akkor tudok fejlődni, ha nem félek magamtól és másoktól. Sok munkát igényelt a felkészülés, de minden pillanatát imádtam. Új embereket ismerhettem meg, amiért a mai napig hálás vagyok. Éreztem és láttam, hová kell még fejlődnöm és minden visszacsatolásból igyekeztem építkezni, valamint a további céljaimra koncentrálni.

Milyen érzés volt a Stefánia Palotában katonáknak énekelni?

Először némi feszültség volt bennem, hiszen tudtam, hogy sokan meg fognak ismerni. Azzal, hogy valaki énekel, rengeteget tud adni másoknak magából, amely nem egyszerű. Viszont az a boldogság, amit az emberek arcán látok, mikor énekelek, eltereli a figyelmemet arról, hogy néha milyen nehéz, és mennyi mindennel kell szembenéznem. Úgy érzem, minden bukkanó azért van előttem, hogy engem előrébb vigyen és segítsen abban, hogy az embereknek minél többet tudjak adni. Azt szerettem volna, hogy mindenki ki tudjon szakadni a hétköznapokból és a zene minden rezdülését át tudjam adni, ezzel örömet okozva. Csodálatos érzés volt a színpadon állni úgy, hogy mindenki engem figyel és én vagyok az, akit hallgatnak. Minden pillanata maradandó emlék számomra, ami a mai napig építő jelleggel hat rám.

Hogyan tudod összeegyeztetni a zenét és a katonai szolgálatot?

Az elején nehezen tudtam a kettőt összevonni. Kicsit úgy éreztem, hogy az éneklés világa és a katonaság teljesen eltér egymástól, de amikor jött a tehetségkutató, akkor tudatosult bennem, hogy valamit nem teljesen jól látok ezzel kapcsolatban. Hiszen büszkének kell lennem arra, hogy ezt a lehetőséget kaptam az élettől. Az emberek többsége, akár katona, akár civil, kötődik a zenéhez. Sok embernek ez ad erőt a mindennapokhoz. Ráadásul a katonák előtt sok olyan feladat áll, amely gyakran stresszes időszakot vonz magával. Rájöttem, hogy a kettő nem üti ki egymást, sőt, még pozitív hatása is van, segít kiszakadni a szürke hétköznapokból. Leírhatatlan érzés az a tudat, hogy én is azok közé tartozom, akik nagy hatást gyakorolnak az emberekre.

Mik a jövőbeli terveid?

A legfontosabb célom az, hogy sikeresen befejezzem a tanulmányaimat, illetve, hogy sikeres szakszolgálati vizsgát tegyek, augusztus 20-át követően, már hadnagyi csillaggal a vállamon, a jövőben kimagaslóan helyt álljak a Magyar Honvédség kötelékében. Az éneklést tekintve, szeretném tovább fejleszteni a hangomat, hiszen rengeteg tanulni való és fejlődési lehetőség áll előttem. Ezen kívül elhatároztam, hogy amilyen lehetőséget az élet elém tár, azt igyekszem kihasználni és a későbbiekben minden tapasztalatot szeretnék hasznosítani. Úgy tervezem, hogy a katonaság és az éneklés is szerepet fog kapni az életemben. A céljaimat véghez szeretném vinni, bármilyen nehézséggel is kelljen szembe néznem. Az évek során, amit elterveztem, azt mindig megvalósítottam, éppen ezért szeretném a továbbiakban is ehhez tartani magam.

Mit üzennél azoknak, akik hozzád hasonlóan fel szeretnének szerelni?

Úgy gondolom, hogy aki szereti a kihívásokat, átlépni a saját határait és szívesen fejlődne, akkor ez teljesen megfelelő munka lehet számára. Nem szabad mások elvárásai és véleménye alapján pályát választani. Olyan munkát végezzünk, amelyben nem félünk önmagunk lenni, és amit alázattal tudunk csinálni. Véleményem szerint mindenki előtt vannak lehetőségek, rajtunk múlik, hogy melyik utat választjuk és képesek vagyunk-e kockáztatni. Nem szabad meghátrálni, a céltudatosság jelentős szereppel bír. Az életben a jó dolgok lemondással járnak, de ahol az élet elvesz, ott nyújt egy másik lehetőséget. Aki azt tervezi, hogy ezt a pályát választja, az vágjon bele és adjon lehetőséget a személyiségfejlődésére, mind katonaként, mind civilként. Ha valaki szeretne karriert építeni és biztos háttérrel rendelkezni, úgy gondolom, hogy ez a hivatás megfelelő választás, hiszen rengeteg lehetőséget tár elénk.