Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az új feladatokról és kihívásokról egyeztettek a NATO Katonai Bizottságának tagjai

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: nato.int |  2021. szeptember 19. 19:45

Athénban tartották szeptember 17-19. között a NATO Katonai Bizottság vezérkarfőnöki szintű konferenciáját. Az eseményen Magyarországot dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka képviselte. A kétnapos tanácskozáson a résztvevők a szervezet aktuális kérdései mellett, a következő évtized új stratégiai koncepciójának főbb irányelveit is áttekintették.

Athén (4)

A megbeszélésén a Magyar Honvédség parancsnoka hozzászólásában arról beszélt, hogy Magyarország nagyon fontosnak tartja a KFOR és az EUFOR szerepét a közép-európai régió biztonságának garantálása érdekében. „A régió iránti elkötelezettségünk bizonyítja, hogy a Koszovóban szolgáló több mint hatszáz katona mellett, októbertől egy évre Kajári Ferenc vezérőrnagy veszi át a KFOR parancsnoki beosztást. A magyar parancsnok elsődleges célja lesz a KFOR képességeinek megőrzése és elfogadottságának fenntartása, melynek érdekében folyamatos párbeszédet folytat a helyi vezetőkkel” - tette hozzá a Magyar Honvédség parancsnoka.

Athén (2)

Az afganisztáni műveletekkel kapcsolatban a parancsnok elmondta: minden kapcsolódó információt össze kell gyűjteni, megfelelően archiválni, feldolgozni és a tapasztalatokat megosztani a jövőbeli műveletek támogatása érdekében. Ezért a Magyar Honvédség parancsnoka azt javasolta, hogy hasonlóan ahhoz, amint az a COVID-19 járvány idején már megtörtént, a NATO indítson el egy átfogó tapasztalat-feldolgozó folyamatot az afganisztáni evakuálásról. Az afganisztáni helyzettel kapcsolatban a magyar álláspont egyértelmű: a problémákat nem szabad importálni Európába, azokat helyben kell kezelni.

Athén (3)

A csúcstalálkozón a Szövetség hatékonyságának javítása érdekében a Katonai Bizottság tagjai elfogadták azt az átfogó intézkedéscsomagot, amely a jövőbe tekint, és a NATO előtt álló legfontosabb problémákra fókuszál. Magyarország számára a védelmi témájú javaslatok közül kiemelten fontos, hogy az elrettentés fokozását és védelem megerősítését a Szövetség forrásokkal támogassa, valamint a NATO partnereink védelmi képességeinek fejlesztését az eddigieknél nagyobb mértékben kell támogatni a közeljövőben. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy hangsúlyozta: Magyarország támogatja a közös finanszírozás bővítését, ugyanakkor a konkrét számok elfogadását megelőzően átfogó vizsgálatra van szükség. A Magyar Honvédség parancsnoka hozzátette: az egyik legfontosabb feladat jelenleg a NATO2030 javaslatok végrehajtásán belül az új Stratégiai Koncepció kidolgozása. A célok megvalósítása során a hatékonyság növelése mellett a NATO kohéziójának az erősítését is szem előtt kell tartani.

Magyarország nemcsak katonák részvételével támogatja a régió biztonságát, hanem azzal is, hogy oltóanyagot adományoz a balkáni missziók helyi, polgári alkalmazottai oltásának felgyorsításához, hozzájárulva ezzel a járvány mielőbbi megfékezéséhez.

Athén (1)