Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az al-Kaida felelős a múlt heti bagdadi merényletekért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 28. 8:16

Az Iraki Iszlám Állam, vagyis az al-Kaida iraki szárnya jelentkezett a 69 ember életét kioltó, múlt heti bagdadi merényletsorozat elkövetőjeként – jelentette az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai szervezet december 27-én, kedden.

A támadásokat a börtönben sínylődő szunnitákkal való szolidaritásuk jegyében és a kivégzettek emlékére indították – közölte a terrorszervezet közleményében.

A csütörtöki robbantások a többségében síiták lakta körzetekben piacok, fűszerüzletek, kávézók és kormányzati épületek ellen irányultak. Azóta, hogy az amerikai csapatok távoztak az arab országból, ez volt a legvéresebb merényletsorozat Irakban.

A terroristák közleménye szerint az Iraki Iszlám Állam tudja, hogy mikor és hol csapjon le, harcosai nem ülnek karba tett kézzel.

Irakban az amerikai erők kivonulása után azonnal belpolitikai válság tört ki, amelynek középpontjában a síiták vezette kormánynak és szunnita ellenzékének az ellentéte áll.

Címkékrobbantás