Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az arab államok már a békefolyamat kudarcára készülnek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. március 28. 7:33

Az arab államoknak fel kell készülniük arra a lehetőségre, hogy a palesztin-izraeli békefolyamat teljes kudarcba fullad, és alternatívákkal kell előállni – jelentette ki az Arab Liga főtitkára a szervezet líbiai csúcstalálkozóján. “Itt az ideje szembenézni Izraellel. Kell hogy legyenek alternatív terveink, mert a helyzet fordulóponthoz érkezett” – hangsúlyozta az arab politikus.

A líbiai Szirtben rendezett csúcsról – részben a Moammer el-Kadhafi líbiai elnökkel fennálló nézeteltérések miatt – több államfő távol maradt, de így is 14-en jelentek meg. A kétnapos találkozó fő témái az izraeli lakásépítési politika Kelet-Jeruzsálemben és az iráni atomprogram körüli viszály.

A zsidó telepek jeruzsálemi terjeszkedése miatt még közvetett tárgyalások sem lehetségesek Izraellel – szögezte le a palesztin elnök. Mahmúd Abbász arra kérte a közel-keleti megbékélésen dolgozó hatalmakat és nemzetközi testületeket, hogy gyakoroljanak nyomást Izraelre az építkezések leállítása céljával. “A palesztinok semmiféle békeszerződést nem írnak alá, ha Izrael nem vet véget Kelet-Jeruzsálem elfoglalásának" – jelentette ki.

Törökország ugyan nem tagja a ligának, de meghívták Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt is, aki “őrültségnek" minősítette Izrael oszthatatlan fővárosaként tekinteni Jeruzsálemre. A zsidó állam “nemcsak a nemzetközi jogot, de a történelmet is megsérti" – tette hozzá.

Hamad bin Kalifa Ál Száni katari emír a felszólalásában önkritikusan úgy fogalmazott, hogy az arab államok közötti nézeteltérések az elmúlt években megakadályozták a sikeres közös politikát, és ezen változtatni kell. Nem lenne szabad úgy lennie, hogy az arab államok még arra sem képesek, hogy a Gázai övezet blokádjának véget vessenek – szögezte le.

A vendéglátó líbiai elnök, a liga soros elnöke azzal vágott vissza: “Sajnálatos, hogy ebben a tisztségben nincs az embernek semmilyen igazi jogköre". Kadhafi azt is hangsúlyozta, hogy “az arab tömegeknek elegük van a szavakból, tetteket várnak, nem szavakat vagy beszédeket".

A szintén meghívott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a kifejezett arab elutasítás dacára azzal a felhívással fordult az arab országokhoz, hogy támogassák a közvetett tárgyalásokat Izrael és a palesztinok között, és úgy vélte, hogy ezek eredményeként két állam jöhet létre Jeruzsálemmel mint közös fővárossal.

CímkékENSZjog