Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az ENSZ BT is a sertésinfluenzáról tárgyalt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. április 30. 6:20

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került szerdán a sertésinfluenza ügye; a soros elnöki tisztséget betöltő Mexikó külügyminisztere a nemzetközi szervezetek szerepét és a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta az egészségügyi válság kezelésében. A testületben első ízben esett szó az új influenza terjedéséről.

Patricia Espinosa mexikói külügyminiszter azt sürgette, hogy a nemzetközi közösség tagjai fogjanak össze az influenzaválság leküzdésére. A mexikói diplomácia vezetője egy másik témáról – a gyerekeknek a fegyveres viszályokban játszott szerepéről – rendezett nyílt tanácskozás elején kifejtette: országa együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a válság kezelésében.

Köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek együttérzésükről és támogatásukról biztosították Mexikót. Mint fogalmazott, ki kell alakítani azt az együttműködést, fel kell építeni azokat a hidakat, amely szükségesek ahhoz, hogy a nemzetközi közösség minden tagja reagáljon a válságra.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt mondta: a sertésinfluenza immár globális kihívás, amely nemzetközi együttműködést igényel. Közölte, hogy minden ENSZ-szervezetet mozgósítottak az influenza leküzdésére, az erőfeszítéseket az WHO irányítja.

A főtitkár reményei szerint a globális összefogás eredményeként le lehet majd küzdeni, el lehet majd fojtani a sertésinfluenzát. Hozzátette, nemcsak a BT tagországoktól várja, hogy elkötelezzék magukat az influenza elleni küzdelem mellett, hanem az egész világközösségtől.

Susan Rice amerikai nagykövet kijelentette: az Egyesült Államok üdvözli és támogatja Mexikó járványellenes erőfeszítéseit.

Az amerikai hatóságok szerdai közlése szerint az Egyesült Államokban eddig 91 esetben erősítették meg a sertésinfluenzás megbetegedést. Legutóbb Bostonból érkezett jelentés arról, hogy a H1N1 fertőzést az északkeleti Maine államban megkapta három felnőtt, ők otthonukban lábadoznak.

CímkékENSZ