Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az építők napja a mesterek ünnepe

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2021. szeptember 17. 15:15

Szeptember 17-én, pénteken ünnepelték az építők napját Budapesten. A Magyar Mérnöki Kamara székhelyén szervezett rendezvényen átadták – többek között - a Honvédelmi Minisztérium elismeréseit is.

A hagyományok szerint minden év június első vasárnapján ünneplik az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az építők napját. Idén a koronavírus-járvány miatt ez csak ma, szeptember 17-én valósulhatott meg. Az ünnepségen – amelyen a szakma képviselőit Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke és Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte - jelen volt dr. Gulyás András ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály vezetője is. Beszédében leszögezte: a honvédelmi tárca számára rendkívül fontos az építők napja, amit jól példáz az, hogy a rendezvény védnöke idén is dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Építők_napja_5

„A program új és szintén építéssel járó eleme a magyar hadiipar újjáélesztése, amelynek részeként fegyvergyár épült Kiskunfélegyházán; a világ egyik legmodernebb hadiüzeme épül Zalaegerszegen; lőszer- és robbanóanyaggyár tervezett Várpalotán; valamint Kaposváron fejlesztenek és gyártanak egy új páncélvédett, katonai többcélú járműcsaládot” – mondta az ezredes. Hozzátette: bár a járványhelyzet sok nehézséget okozott, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program tervező és végrehajtó munkái zökkenőmentesen haladtak és haladnak előre. Ebben nagy szerepe volt és van a beruházásokban, az építményfenntartásban és ezek hatósági felügyeletében dolgozók szakmai alázatának, elkötelezettségének és felelősségvállalásának. Mindezek sosem voltak rutinfeladatok, hiszen a honvédségi építmények egyediek, egyszeriek, a hazai építőiparban minta és előzmény nélküliek.

„Közös célunk kell legyen az, hogy ezek az építmények a kor színvonalán, az elvárható legjobb minőségben épüljenek meg, illetve, hogy használatuk során hatékonyan szolgálják a Magyar Honvédséget és a NATO-haderőket a honvédelmi és szövetségi feladatok ellátásában” – emelte ki dr. Gulyás András ezredes.

Építők_napja_4_gyutaicsaba

Gyutai Csaba, az építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: az építők napja egyben a mesterek, mesteremberek ünnepe is, hiszen ők adják a beruházások szívét-lelkét.

Az ünnepség elismerések és kitüntetések átadásával zárult.