Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az észak-kaukázusi régióban tavaly 343 fegyverest öltek meg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 5. 16:50

Az orosz különleges erők tavaly az Észak-Kaukázusban 343 fegyverest öltek meg és 618-at vettek őrizetbe – közölte április 5-én, csütörtökön a Nemzeti Terrorizmusellenes Bizottság (NAK).

Nyikolaj Szincov, a testület szóvivője moszkvai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a térségben 85 terroristaellenes-, és több mint 12 ezer más jellegű harci műveletet hajtottak végre.

A különleges erők 50 embert vettek rá arra, hogy hagyjon fel kormányellenes tevékenységével. Felidézte azt is, hogy 2011-ben sikerült két női öngyilkos merénylőt elfogni, aki éppen Közép-Oroszországba tartottak.

Andrej Przsedomszkij, a szervezet tanácsadója arra figyelmeztetett, hogy a területen más országból, így Afganisztánból toborzott fegyveresek is megjelentek. Feltevéseik szerint fel kell készülni arra, hogy az afganisztáni (szövetséges) hadműveletek tervezett befejezése után a terroristák Oroszországba települhetnek át.

Az Észak-Kaukázus Oroszország legnyugtalanabb része, a térség köztársaságaiban folyamatosak a kisebb-nagyobb összetűzések, terrorakciók, és ide nyúlnak az Oroszországban elkövetett terrorcselekmények többségének gyökerei is. Eleinte ezek a köztársaságok el akartak szakadni Oroszországtól. Az elmúlt években a szakadár csoportok helyére az iszlám szélsőségesek léptek, s a nagyon rossz gazdasági helyzet, a hatalmas munkanélküliség mellett állandó az utánpótlásuk.