Az iraki minta nem húzható rá Afganisztánra

A gondolat, amelyet Barack Obama amerikai elnök vetett fel a múlt hét végén egy interjúban, és amely a NATO-tagállamokban is terjed, lényegében az afganisztáni lázadás gyengítését célozná oly módon, hogy békét kötnek a legkevésbé szélsőséges tálibokkal.

Ezt a megközelítést az iraki háború ihlette, amelyben az amerikai erők megegyeztek a szunnita milíciákkal, és kihasználták a lakosságnak az al-Kaida terrorista hálózat brutális módszereivel szembeni ellenérzéseit. Csakhogy a helyzet teljesen más Afganisztánban, ahol a konfliktus hosszabb ideje tart, és ahová az Egyesült Államok újabb csapatokat készül küldeni.

“Ez a stratégia tele van nehézségekkel" – jelentette ki Simon Henderson, a Washington Institute For Near East elméleti kutatóközpont munkatársa.

A folyamatosan erősödő lázadóknak, akik mind gyakrabban támadják az afgán rendőrséget és a kormány intézményeit, nem érdekük, hogy kompromisszumot kössenek az egyre tehetetlenebb kormánnyal – hangsúlyozza a szakértő.

Még ha lehetséges lenne is egy ilyen megállapodás, a valódi hatalom a legradikálisabb tálib vezetők kezében van, akik a szomszédos Pakisztánból végzik az irányítást, vagyis kívül esnek az amerikai vagy NATO-parancsnokság alatt álló külföldi haderők illetékességén.

A múlt héten a legfőbb tálib vezető, Omar molla például felszólította a pakisztáni lázadókat, hogy vegyék fel a harcot az afganisztáni amerikai és NATO-erőkkel – emlékeztetett Peter Bergen, aki könyvet írt Oszama Bin Ladenről, az al-Kaida vezetőjéről. “E kijelentéseket szó szerint lehet venni" – tette hozzá.

Irakkal ellentétben, ahol a lázadók elriasztották maguktól a helyi lakosságot, az afgán táliboknak erősek, a gyökereik a városokban és pastu falvakban. Ráadásul egyre nehezebb egymástól elválasztani a tálibokat és az al-Kaida hálózatot, miután a tálibok átvették ez utóbbi taktikáit – írta Bergen a CNN amerikai hírtelevízió honlapján.

Ezenfelül a tálibokkal kötött esetleges megállapodás arra kényszerítheti az amúgy is gyenge kabuli kormányt, hogy olyan engedményeket tegyen, amelyek Bergen szerint növelnék Afganisztán destabilizációját.

Seth Jones, a Rand Corporation munkatársa megjegyzi: bár a kemény mag elzárkózik mindenféle tárgyalástól, “vannak ott olyanok, akiket más motivál, mint például a pénz vagy a törzsi viszályok. Az afgán törzsfőnökök és hadurak pedig már megmutatták a más táborba való átállásra való hajlamukat háborúk és felkelések idején. A 2001-es amerikai invázióban, amelyben elűzték a tálibokat a hatalomból, a törzsi és a helyi vezetők gyorsan hátat fordítottak nekik, miután látták, hogy egymás után esnek el az ország északi részének városai" – emlékeztetett.

Jones szerint a kulcs a széljárás változásának megérzése. “A helyszínen jelenleg az az uralkodó benyomás, hogy a lázadóknak egyre nagyobb a hatalma. Ahhoz, hogy az emberek átálljanak, olyan jeleknek kell mutatkozniuk, amelyek szerint a NATO és az afgán kormányerők nyerni fognak" – mondta a szakértő.