Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az iráni védelmi miniszter óva inti Izraelt a támadástól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 26. 20:45

Az iráni védelmi miniszter figyelmeztetett: egy esetleges Irán elleni izraeli támadás a zsidó állam összeomlásához vezetne – jelentette az iráni állami televízió február 25-én, szombaton. Ez volt az egyik legkeményebb iráni közlemény, amely jelezte: Teherán megtorolná az atomlétesítményei elleni izraeli támadást.

Ahmad Vahidi azután beszélt erről a Press tévében, hogy Izrael nemrégiben azzal fenyegetőzött, hogy megtámadhatja az iráni atomlétesítményeket. Az Egyesült Államok, Izrael és több nyugati állam attól tart, hogy Irán atomfegyvereket gyárt, míg Teherán kitart amellett, hogy az atomprogramja békés energiatermelő célokat szolgál.

Izrael hangsúlyozottan nem zárta ki az iráni atomlétesítményeket megbénító esetleges katonai csapást.

„A cionista rezsim (Irán elleni) katonai támadása kétségkívül e rendszer összeomlásához vezetne" – idézte a televízió az iráni védelmi minisztert, aki azt nem közölte, Irán milyen lépéssel számol.

Izraeli vezetők szerint Izraelnek még a nyár előtt lépnie kell, ha hatékonyan le akarja állítani az iráni atomprogramot, mert Irán egyre több atomlétesítményét telepíti át mélyen a föld alá.

Izrael fenyegetésnek tekinti Iránt, tekintettel Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek az Izrael elpusztítását szorgalmazó kijelentéseire, az Izrael-ellenes militáns csoportok iráni támogatására és hosszú hatótávolságú rakétákkal kapcsolatos programjára.

Címkékrakéta