Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az új focipálya aratta a legnagyobb sikert

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2008. október 29. 12:27

A Koszovóban szolgálatot teljesítő nemzetközi erők egyik legfontosabb célkitűzése a különböző fejlesztések végrehajtása az oktatás területén. Ebbe a feladatrendszerbe illik bele a MH KFOR Zászlóalj most befejezett és átadott projektje, amely egy általános iskola belső felújítását, valamint az iskolaudvar rendbetételét foglalta magában.

Mintegy 550 koszovói gyerek számára biztosít kulturált tanulási
körülményeket az a projekt, amelynek keretében egy felújított iskolát
adott át október 28-án adott át az MH KFOR Zászlóalj Novo Seloban.

– Ez a közel 6000 eurós projekt egyrészt – pályázat útján elnyert – KFOR CIMIC költségvetésből, továbbá magyar pénzügyi és katonai hozzájárulással valósult meg"- tudtuk meg Szabó Csaba főhadnagytól, az MH KFOR Zászlóalj CIMIC részlegének vezetőjétől.

– A felújítás több lépcsőben valósult meg. Első lépésben a zászlóalj műszaki katonái rendbe tették az iskolaudvaron található focipályát, valamint készítettek kettő focikaput. Emellett elkészült egy európai szabványnak megfelelő játszótér is, hintával, libikókával. Ezzel párhuzamosan megtörtént az iskolaépület belső terének renoválása. Ennek keretében került sor a belső falak újrafestésére, meszelésére, a padlóburkolat felújítására, az elektromos kapcsolók és égők cseréjére, a belső nyílászárók festésére, illetve a mellékhelyiségek törött hidegburkolati elemeinek cseréjére. A kivitelezést egy helyi vállalkozó, helyi munkaerő alkalmazásával hajtotta végre – folytatta Szabó főhadnagy.

A felújított és megszépült iskolát Mórucz László alezredes, az MH KFOR Zászlóalj parancsnoka adta át a gyerekeknek és a tanáraiknak. A tanulók hamar „birtokukba vették" a területet, na persze körükben nem a felújított tantermek voltak népszerűek, sokkal inkább az új focipálya és az ajándék labda aratott osztatlan sikert. Éppen ezért a pálya felavatására sem kellett sokat várni, a gyerekek egy rögtönzött focimeccs keretében mérkőztek meg egymással.

A helyiek nevében Mustaf Pelaj iskolaigazgató, illetve Avdi Sefaj, Novo Selo vezetője mondott köszönetet a magyar kontingensnek, valamint köszöntötte az ünnepségen tiszteletét tevő Imecs Zoltánt, a Magyar Köztársaság koszovói nagykövetét.

1595881269
 

1595881270
 

1595881270
 

Fotó: Smidróczki Róbert